Kövess minket

Tech

Mostantól 10 perced van visszavonni kínos üzeneteidet Facebook Messengeren, de így is marad nyoma

„Bocs, nem ide” helyett.

Megosztva

Forrás:

Részeg üzi az exnek? Véletlenül elküldött hányós emoji a főnöknek? Hirtelen felindulásból bevallott „nem is én vagyok az apád, sorry„? Ezeket mostantól mind vissza lehet vonni Facebook Messengerben, de nyoma azért így is marad.

Az új funkció rém egyszerű, amint elküldtünk egy üzenetet Messengerben, 10 percünk van arra, hogy azt töröljük. Szimplán lenyomva tartjuk az üzit, majd rámegyünk a törlés gombra, ezután választhatunk, hogy csak a saját chat ablakunkból, vagy a másikéból is törölni akarjuk azt. Előbbi már egy jó ideje elérhető volt, csak annyit értünk el vele, hogy mi nem láttuk többé az adott üzenetet, az utóbbi viszont új, és a másik felet is érinti.

Nagyszerű, mostantól tehát mindenkit elküldhetek a francba, következmények nélkül? – hát, majdnem, de van egy kis hiba. A törlés után ugyanis egy „ez az üzenet törölve lett” szöveget hagyunk magunk után, így a magyarázkodást nem biztos, hogy megússzuk. És persze sietni kell, hogy nehogy az illető elolvassa, míg mi kapkodva törölni próbálunk (bár törölni utána is lehet). A funkció a telefonos értesítéséket is visszahívja. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés