Kövess minket

Sport

Nagyon megverte a Cleveland a Golden State csapatát a döntő harmadik meccsén

A Cleveland Cavaliers hazai pályán meglepetésre rendkívül sima, 120-90-es győzelmet aratott a címvédő Golden State Warriors fölött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Megosztva


Döntő, 3. mérkőzés:

Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 120-90 (33-16, 18-27, 38-26, 31-21)

legjobb dobók: James 32, Irving 30, Smith 20, illetve Curry 19, Barnes 18, Iguodala 11

A párharc állása: 2-1 a Golden State javára.

Azok után, hogy a Golden State a párharc első meccsét 15, majd a másodikat 33 pontos különbséggel nyerte, sokan már temetni kezdték a Clevelandet, amelyből ráadásul kidőlt Kevin Love, akinek agyrázkódását követően az orvosok nem adták meg a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy pályára lépjen.

Ennek ellenére a Cleveland ezen a találkozón gyakorlatilag mindenben felülmúlta riválisát, LeBron James 32 pontja mellett leszedett 11 lepattanót és adott 6 gólpasszt, míg Kyrie Irving 30 pontjából 16-ot az első negyedben szerzett.

A Warriorsnál ezúttal sem villogott a legutóbbi két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry, aki az első félidőben mindössze két pontot, végül 19-et szerzett. Mellette egyelőre Klay Thompson is csak árnyéka önmagának a nagydöntőben, ezúttal 10 pontig jutott. Érdekesség, hogy Curry és Thompson az alapszakaszban együtt átlagosan 52,2 pontot szerzett egy mérkőzésen, ez a mutató a nagydöntőben jelenleg 28 pont.

A finálé negyedik felvonására magyar idő szerint szombaton hajnali 3 órától kerül sor.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés