Kövess minket

Film

Namíbiában forgatják az új Múmia-filmet

Megkezdődött Tom Cruise részvételével az új Múmia-film namíbiai forgatása.

Megosztva


A forgatás a múlt hét vége óta tart 10 helyszínen a dél-afrikai ország fővárosától, Windhoektől mintegy 400 kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceán partján fekvő Walvis Bay kikötővárosban és környékén, ahol a stáb kialakította táborhelyét. A főszereplő Tom Cruise-hoz már csatlakozott a filmben szintén megjelenő Annabelle Wallis, Russel Crowe és Courtney Vance, valamint a rendező Alex Kurtzman is.

Sean Daniel, a film producere szerint a stáb mintegy 650 fős, ebből kétszázan namíbiaiak, akik büszkék arra, hogy a filmben szerepet kapnak az ország lélegzetelállító szépségű tájai. „Namíbiai tárt karokkal fogadott minket” – fogalmazott közleményében Sean Daniel.

A Boris Karloff brit sztárral forgatott Múmia című 1932-es horrorfilm nyomán 1998-ban készült el Stephen Sommers rendezésében A múmia című kalandfilm Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével. A produkció két folytatást ért meg (A múmia visszatér, A múmia 3. – A Sárkánycsászár sírja).

Az új Múmia-filmben Tom Cruise a haditengerészet különleges egységével kutat terroristák rejtekhelye után az iraki sivatagban, de csak sírrablókat találnak egy ősi királynő sírboltjában, amelyben misztikus erők szabadulnak el. A kalandfilm várhatóan 2017 nyarán kerül a mozikba.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük