Kövess minket

Hiphop

Naomi Sharon az első női előadó Drake OVO kiadójánál

Megosztva

Drake leszerződtette az OVO Soundhoz az R&B énekesnőt, Naomi Sharont , így hivatalosan is ő lett a kiadó első női előadója. Drizzy pénteken jelentette be az igazolást, Sharonra „kedves barátjaként” hivatkozva.

Már túl régóta vártam erre a napra, a világ végre feldolgozhatja azt az őrült sok munkát, amit a találkozásunk óta beletettél a zenéidbe” – írta az Instagramon, megjelölve Sharont. „Kedves barátom most dobta ki az Another Life című kislemezét az OVO SOUND-on” – promózta Naomi új dalát, mely egy klipet is kapott.

Szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire boldog vagyok, hogy végre megoszthatom ezt a hírt a világgal. És nem tudom eléggé megköszönni ezt a hihetetlen lehetőséget” – áradozott Sharon saját posztjában.

Sharon csatlakozásának bejelentésével egy időben a karibi és holland gyökerekkel rendelkező énekesnő két dalt is megosztott, mindkettőnek Noah „40” Shebib volt a producere.

A már említett „Another Life” egy lassú, lüktető ütemre hangszerelt szerelmes szám. A „Celestial” pedig egy éteri trekk, lágy vokálokkal.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés