Kövess minket

Aztaa

Napi nyami: indonéz tinik használt egészségügyi betétekből kotyvasztanak drogot maguknak

YUMMY!

Megosztva

Forrás:

Indonézia különböző területein élő tinédzserek egészségügyi betéteket főznek, hogy az abból készült folyadékot elfogyasztva bódult, illuminált állapotba kerülhessenek, mindezt olcsón és legálisan. A furcsa szokás évek óta terjed Délkelet-Ázsiában, írja a DAZED.

A hatóságok több fiatalt is elkaptak már, nemrég 13 és 16 éves közti, jakartai, bekasi és kudusi gyerekek buktak le, akik az említett anyaggal kísérleteztek. A bizarr trend nem is egészen mai felfedezés, egy Belitung szigetén élő srác a helyi újságnak már 2016-ban (ekkor épp 14 éves volt) a kotyvasztás menetéről nyilatkozott:

A betétet kicsomagolás / rosszabb esetben szemétből kihalászás után egy lábosba helyezik, nagyjából egy órán át főni hagyják, majd a kihűlt kotyvalékot megisszák.

Az Indonéz Nemzeti Drogprevenciós Ügynökség egyik vezetője szerint a kifőzés során keletkező klór idézi elő a fiatalok által leírt, repülés-élményt és hallucinációkat. A fiú a rendőrségnek azt is elmondta, hogy barátaival “reggel, délben, este” nyomják a cuccot, ezzel bizonyítva a feltételezést, miszerint a májat és vesét károsító, rákkeltő lötty komoly függőséget is előidézhet.

A gyomorforgató hóbort a szegényebb régiókban terjed, nem véletlenül, ugyanis fillérekből kivitelezhető, plusz törvénybe sem ütközik, hiszen az intim betétek hivatalosan nem tartalmaznak illegálisnak minősített anyagokat. Az érintettek ugyanerre a célra egyébként kukázott pelenkákat is használnak.

Skacok, ne szipuzzatok, ne egyetek mosókapszulákat és légyszi, pláne ne főzzetek betéteket. A DROG ROSSZ, ÉRTEM?!

(DAZED / Velvet)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés