Kövess minket

Bulvár

Naughty by Nature tag, Treach szerint a 2Pac-ot nemi erőszakkal vádoló Ayanna Jackson csak a felhajtást keresi

2Pac barátja is megszólalt.

Megosztva

Forrás:

Pár nappal ezelőtt kamerák elé állt Ayanna Jackson, a nő, aki azt állítja 2Pac és a haverjai megerőszakolták egy hotelszobában 1993-ban. Az igen részletes és felkavaró beszámoló (amit itt lehet elolvasni) az első Jacksontól 25 éve, korábban sosem mondta el a történetét felvételen, a bíróságon viszont megállta a helyét a vád. 2Pac-ot végül a nemi erőszaknál enyhébb jogi kategóriában ítélték el, 1,5-4,5 évet kapott, amiből csak 9 hónapot húzott le, hisz Suge Knight kifizette neki a közel 1,5 millió dolláros óvadékot egy 3 lemezes szerződésért cserébe.

A reakciók megosztóak voltak, volt aki örült, hogy Jackson elmesélte a történetét, megint mások rögtön hazugnak hívták Jacksont. 2Pac barátja, a Naughty by Nature tag, Treach szerint pedig Jackson csak felhasználja a #metoo kampányt, hogy figyelmet generáljon magának. A rapper azzal kezdi a mondandóját, hogy elítéli a nemi erőszakot, de szerinte 2Pac nem követte el a borzalmakat, amivel vádolják. Állítása szerint a nő csak egy kis felhajtást szeretne maga köré, mert ahogy fogalmaz, Jackson tuti könyvet fog írni a sztoriból, és ehhez próbál egy kis felhajtást generálni. A nő amúgy nem jelentett be semmiféle könyvet, Treach tehát szimplán csak spekulál. 

„Bemocskolod valakinek a nevét, aki már nem tudja megvédeni magát, miközben tudod, hogy kapcsolatban voltatok, csak aztán ki akartad őt használni, tehát dobott téged, te pedig megvádolod azzal, hogy elvett valamit tőled” – mondja a videóban.

[vembed youtube=”IS4tBIa4cVg” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés