Kövess minket

Hiphop

NBA YoungBoy azt állítja, nem tud már miről rappelni, miután több mint 100 dalt dobott le idén

Megosztva

YoungBoy Never Broke Again egy igazi munkamániás rapper, de még neki is megvannak a határai. A Baton Rouge-i MC teherbírása és teljesítménye egész karrierje alatt maxon pörgött (kivéve persze, mikor épp börtönben volt), de az idei évet extrán meghúzta, miközben kis túlzással „élvezhette” a házi őrizet nyugiját. NBA csak 2022-ben hat projektet jelentetett meg, amiben voltak mixtape-ek, DaBaby-vel közös lemez, és egy stúdióalbum is. Korábbi állítása szerint idén összesen 10 (!) projektet tervezett be, de most úgy tűnik, hogy utolérte őt az írói válság.

A rapper egy rajongó kérdésére, miszerint mikor jön tőle új dal, elárulta, hogy érkezik még egy Quando Rondo-val közös projekt, de mivel kifogyott a rímekből, ezért utána lehet csak jövőre jön tőle új saját anyag. „Segítsetek!” – tette hozzá.

YoungBoy ennek ellenére továbbra is toppon érzi magát, nemrég videóüzenetben szólt be azoknak a rappereknek, akik eladják a zenéik jogait, csak hogy pénzben „felérjenek a szintjére”. Konkrétan nem nevezett meg senkit, de Future aka Mr. Készpénz például pont nemrég adta el a 2020 előtti zenéinek a jogait, tehát könnyen magára veheti NBA szavait az atlantai trapper. YoungBoy itt is elismételte, hogy a fanoknak vélhetően 2023-ig kell várniuk az új zenékre, így viszont nem fog összejönni a 10 lemezes cél az évre.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés