Kövess minket

Aztaa

Nem jött ki a munkatársaival egy amerikai férfi, ezért LSD-vel turbózta fel az italaikat, hátha oldottabb lesz a hangulatuk

Nem lett.

Megosztva

Forrás:

Múlt hét hétfőn egy napra teljesen felbolydult az amerikai kisvárosban, Arnoldban található Enterprise Rent-a-Car autókölcsönző élete, miután az egyik ott dolgozó férfi folyékony LSD-t csepegtetett munkatársai italába. Tette mindezt azért, mert a kollégák szerinte csordultig voltak negatív energiákkal, emiatt pedig ő is feszültté vált munka közben.

Az autókölcsönzőt vezető hölgy arra lett figyelmes, hogy a férfi egy csepegtetővel a kezében gyanúskodik a többiek italai körül, majd nem sokkal ezután ketten az ott dolgozó személyzetből meglehetősen furcsán, zavartan kezdtek viselkedni. A főnökasszony jobbnak látta kihívni a rendőröket, akiknek a megjelenésére a férfi kapcsiból bevallott mindent, vagyis hogy ő LSD-zte be a komplett autókölcsönzőt, bár hozzátette, nem a rossz szándék vezérelte, csak szerette volna kicsit feldobni megfáradt társait.

A két beállt kollégát kórházba kellett szállítani, de ahogy kitisztultak ki is engedték őket. A méregkeverő férfi egyelőre szabadlábon van, nem tudni elítélik-e a tettéért.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés