Kövess minket

Hiphop

Nem, Machine Gun Kelly-t nem fütyülték ki a rajongói koncert közben, hiába terjed egy ilyen videó a neten

Közben az összeesküvés-elméletek is megjelentek, hogy az egész Eminem beef egy előre megtervezett kamu.

Megosztva

Forrás:

Eminem és Machine Gun Kelly beefjét azok sem nagyon tudják elkerülni, akik amúgy nem követik a srácok munkásságát. A két rapper állítólag már egy ideje nem szívleli egymást a színfalak mögött, de az események a Kamikaze megjelenése óta gyorsultak fel csak igazán. Em új albumán több másik zenész mellett MGK-nak is beszólt, amiért anno egy Tech N9ne dalon disselte őt, és a lányát is a szájára vette. Kelly volt az egyetlen a hosszú listából, aki rendesen visszavágott, „Rap Devil” című dalában kiégettnek hívta Shady-t, magát pedig az új generáció védelmezőjeként pozicionálta be. Egy héttel később jött a válasz diss, a „Killshot„, mely hatalmasat robbant, Eminem Youtube rekordot állított fel vele.

A beef persze hamar az offline térbe is beszivárgott, MGK az egyik koncertjén egy „Killshot„-os pólóban mutatott be korábbi hősének, mögötte pedig a rajongói hasonlóan tettek. Ezt a képet sok bírálat érte, mivel Kelly nem szólt a közönségnek, hogy kinek a cukkolásához kell a kép, a közönség pedig nem láthatta milyen pólóban van, hisz a kattintás előtt még egy dzsekit viselt, ügyesen eltakarva a „Killshot” grafikát. De problémáztak egyesek azon is, hogy valójában ez nem is egy színtiszta MGK fellépés volt, a rapper ugyanis a Fall Out Boy nevű pop-rock bandával együtt turnézik, és persze nem ő a főfellépő. Ezen a ponton már senki nem lepődött meg, hogy előkerült egy videó, amin az látható és hallható, hogy ugyanezen a koncerten a „Rap Devil” elrappelése közben kifütyüli a közönség, íme:

[vembed youtube=”6fDOYWuQX7E” ]Mondjuk annyi bökkenő azért van ezzel a vidivel, hogy egy hatalmas kamu. Nem pfújolt a közönség, a fenti videót egy renitens Eminem rajongó szerkesztette meg, majd küldte szét több weboldalnak is. Itt van egy másik szögből a pillanat, fütyülés nem hallható a videón, max a Fall Out Boy-t váró unatkozó közönség csendje, eközben a meghamisított felvételt a feltöltője törölte Youtube-ról (a fenti egy másik felhasználótól van).  

[instagram]Bn4ql03g181[/instagram]
MGK ettől persze még kap hate-et rendesen az arcába, egy tegnapi fellépésén például egy kopasz faszi elég mérgesen magyarázott neki a közönségből, és egy gyenge ütést is miért a lábára. Egy színes hajú nő eközben a középső ujját mutatta a rappernek. Ezt a felvételt amúgy még a „Ben Affleck majdnem leejtette a telefonját, de aztán mégsem” típusú híreket közlő TMZ bulvároldal is kamugyanúsnak hívta, elvégre a biztonságiak ilyen helyzetben azonnal közbelépnek, nem hagynák, hogy valaki csak úgy kezet emeljen egy fellépőre, még akkor sem, ha az az illető egy Machine Gun Kelly.

[vembed youtube=”PeiQqBm0gWk” ]És itt el is érkeztünk azokhoz a hangokhoz, amelyek egyre hangosabban harsogják, hogy ez az egész beef Eminem és MGK között egy megrendezett bohózat. Egyrészt itt van a már említett videó, másrészt mindkét előadó Ronny J producer alapjára disselte a másikat, ja és akkor azt se felejtsük el, hogy mindketten az Interscope kiadó zenészei.

Eminem készített egy nagyon mérges albumot (Kamikaze), amin rengeteg embernek beszól, mégsem válaszol neki vissza senki, inkább vagy kinevetik, vagy megköszönik, hogy ingyen reklámot csinált nekik, disselni meg pláne nem fogják, mert esélyük sincs, hogy megnyerjék a csatát. Egyedül az ugyanannál a kiadónál lévő, egyáltalán nem pörgő MGK áll bele a dologba, akinek mit ad Isten, pont most jelenik meg az új EP-je, cserébe Eminem hatalmas számokat generál a „Killshot„-tal, és ismét relevánsnak tűnik az eltrappesedett szakmában. Ezt hívják win-win szituációnak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés