Nem trendeken lovagol Freddie Gibbs & Madlib új albuma – Bandana albumkritika

Forrás:

Amikor 2014-ben megjelent Freddie Gibbs és Madlib közös, Pinata címre keresztelt albuma, elég furcsa összképet festett a projekt, hiszen Gangsta Gibbs a kokainról, prostikról és bűnözésről szeret leginkább rappelni, míg a J Dilla-val is együtt producerkedő Madlib inkább a soulos alapok híve. Ha e két elemet összekombináljuk, akkor egy szokatlan egyveleget kapunk, ami olyan, mint amikor először eszel brokkolit: ízlelgeted, nem tudod hova tenni, sokan mondják, hogy milyen jó, de szkeptikus vagy, holott érzed a benne rejlő potenciált. Majd jön a második, harmadik próbálkozás és rájössz, hogy ez bizony baromi jó! Vagy ez a végeredmény vagy az, hogy sosem fogod megszeretni a brokkolit. Az újhullámos hip-hop már 2014-ben is erősen mainstream volt, azóta pedig még inkább trap-koncentrált lett a műfaj, így a 2019-es Bandana még nehezebben fog eljutni a széleskörű közönség felé – még szerencse, hogy nem ez volt a cél.

Forrás: Freddie Gibbs & Madlib – Bandana album cover

Néhány szót ejtenék a rejtett utalásokkal átszőtt artworkről, ahol egy cigiző zebrán egy szintén dohányzó sárga teremtmény ül és így ketten figyelik a távolban égő Los Angelest – miközben a Hollywood feliratba egy rózsaszín autó csapódott. A cigiző zebra a duó első, Pinata albumára utalás, amelynek coverjén az Adidas melegítőben blázoló Freddie szerepel, zebra mintás keretben. A Pinata lemezre egy másik hint a cover jobb alsó sarkában szétvert pinata. Madlibet reprezentálja a sárga lény, ami a producer rapper alteregoja, Quasimoto lenne, míg a rózsaszín, Hollywood feliratba fúródó verda szintén feltűnik a kaliforniai zenész debütáló lemezének borítóján. Az üzenet már itt lecsapódhat a hallgatóknak: MadGibbs nem fog a trendeken lovagolni, inkább szívesebben égetnék fel az aktuális divatot.

A lemez produceri munkája kivételes, hiszen Madlib tompított és jól megválasztott dobhasználat mellett soul és jazz mintákkal dominál, a művészibb, lo-fi hangzású, Dilla-ra emlékeztető beateken (pl. Freestyle S**t) Freddie többször elengedi a hangját, dalolászik, ezzel lágyítva fel a kőkemény gengszterrap szövegeit (pl. Gat Damn). A szokatlan, ortodoxnak ható páros kémiája erősebb képet fest, mint az előző albumon, érződik, hogy az album közös elképzelés szüleménye, a számokat együtt készítették és nem rendelték alá sem a szöveget az alapnak, sem vice versa. A lassan induló korong később nyugalmat nem ismerően robban és Freddie durván explicit képet fest nekünk a feketék elnyomásáról és Amerika cukormázas, de hamis reflektorfényben tündöklő állapotáról. A számokat keresztülszövi egy japán akcentus, ami leginkább egy google translate-be beírt, majd géppel felolvastatott beszédnek tűnik – egy ilyennel indít a Bandana az Obrigado intrójával. A Flat Tummy Tea volt az első kislemez a régóta várt kollab album második felvonásából: a számot egy beat váltás vágja ketté, amely eszközt Madlib többször is használja a lemezen.

[vembed youtube=”sq4hPOwdjhk” ]Freddie elmondása szerint a számon belüli új alap behozatala képes megújítani az adott tracket, új lendületet ad neki. A számban Gibbs karakán véleményt formál a vállalat centrikus Amerikáról, véleménye szerint Amerika igazából egy hatalmas vállalat, amit a fekete nép rabszolgamunkájából építettek fel – ezért pedig valamiféle kárpótlás járna nekik. A szám csupa idézhető sorokkal van teletűzdelve (Niggas won’t let you live in peace but love to see you rest in peace), így joggal nevezhető a lemez zászlóshajójának. A vendégszereplőkre nem lehet panasz, hisz a duó jól megválogatta kiket szeretne a korongon látni: Anderson .Paak, Killer Mike, Pusha T, Yasiin Bey, Black Thought. mind nagyágyúk a maguk nemében és érzik a bizonyítási kényszert, amit Freddie precíz szóhasználata és Madlib mesteri, saját elmondása alapján kizárólag egy iPaden komponált alapjai helyeznek rájuk. A Palmolive című Pusha T és Killer Mike által asszisztált tracken a rendszerkritikára terelődik a hangsúly: Trump személyében egy reality sztár van az ovális irodában, csakúgy, mint a Reagan időkben – mondja Pusha. A virginiai rapper és Freddie szövegvilága amúgy is rezonál egymással, így elkerülhetetlen volt a két nehézsúlyú kokain-cowboy közös tracken szerepeltetése, míg a politikai rapjeiről és rendszerkritikus szemléletéről híres Killer Mike ugyan mindössze a refrént szolgáltatja a stand-up részlettel záró számhoz, de ismerve a karrierjét nála jobb választást nehéz lenne elképzelni a számhoz.

[vembed youtube=”NSn_r2w-idg” ]Kiemelném még a Half Manne, Half Cocaine-t, ahol az élénk ütőshangszerek között Freddie már-már mumble flowval írja le, hogy szerinte mit érdemel az élettől (rengeteg 10/10-es nőt), majd jön a beat váltás, ahol a rapper kb. egy csíkot felhúzva, érezhetően erőszakosabban fejti ki véleményét a mikrofon mögött. Emellett a melodikus Situations, a Pinata lemezt 100%-osan megidéző Cataracts és a soulos, andalító Gat Damn még számomra a lemez ékkövei. A Bandana méltó folytatása a Pinata-nak, Freddie és Madlib összhangja szintet lépett az új albummal, amit már a borító is jól prezentál: nem egy egyedül cigiző Freddie köszön vissza, hanem egy ügyesen, részletesen és ami a legfontosabb, közösen kidolgozott látkép tárul a szemünk elé. Ugyanezt kapjuk a fülünkbe is.