Kövess minket

Események

Népes brigáddal érkezik Xzibit a budapesti fellépésére

Nyugati parti pimpeskedés a Cinema Hallban.

Megosztva

Forrás:

A Westcoast Takeover Tour néven futó európai turné keretein belül november 21-én Budapestre is ellátogat a 2000-es évek egyik legkarakteresebb nyugati parti előadója, Xzibit, hogy aztán csapata társaságában egy csipet Los Angeles-t csempésszen a Cinema Hall falai közé. Az este során X mellett színpadra lép még Dj Hoopa & Demrick, James Savage, valamint Problem, míg a hazai szcénát Saiid és a KILLAKIKITT képviseli majd közvetlenül az amerikai kompánia előtt. A fellépéseken és azok szüneteiben a Kriminálos Dj Kool Kasko húzza a talpalávalót, jó szokása szerint bakelitről.

Xzibit mint fentebb említettük a 2000-es évek elején volt a pályája csúcsán: 2000 és 2006 között négy LP-t adott ki, de a zenélés mellett mozifilmekben, illetve televíziós műsorokban is szerepelt, utóbbiak közül a legnagyobb sikert az MTV-n futó – később nálunk is lekopizott – Pimp My Ride hozta neki. Saját bevallása szerint is a 2000-ben lenyomott Up in Smoke turné volt számára a karriercsúcspont, melyen Dr. Dre, Snoop Dogg, Eminem és Ice Cube is részt vett. X lassan betölti az ötvenet (most 45 éves), ám továbbra is aktívan zenél: várhatóan e hónap végén dobja ki legújabb nagylemezét King Maker címmel.

A szervezők arra kérik a koncert után érdeklődőket, hogy a helyszín kisebb befogadóképessége miatt időben szerezzék be jegyekeiket, az első körös jegyek már elfogytak, jelenleg 9990 Ft-ért tudtok jegyet váltani ezen a linken.

Az esemény Facebook oldalát ITT csekkolhatjátok.

[vembed youtube=”qJxk1leG1wY” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés