Kövess minket

Események

New York City nagyban prezentál a júniusi Hip Hop Grill-en

Masta Ace, a Smif N Wessun és Marco Polo az épületben. Vagyis a szabad ég alatt.

Megosztva

Forrás:

A sokak számára rossz emlékű Ghostface Killah és Killah Priest bulit követően idén is megrendezésre kerül a BP Shop által életre hívott szabadtéri rendezvénysorozat, a HIP HOP GRILL, melyre – valószínűleg a tavalyi bakit (is) helyrehozandó – brutál erős OG line up-ot pakoltak a szervezők.

Fellép a keleti parti rap négy abszolút megkerülhetelen szereplője, a mindig nyers Smif N Wessun duó, az extra laza Masta Ace, valamint a dj-producer Marco Polo. Az imént említett urak mindamellett, hogy már évtizedek óta meghatározó, formáló alakjai a tengerentúli szcénának, egyáltalán nem a múltból élnek (meg), hanem továbbra is aktívan munkálkodnak, elég csak a Smif N Wessun februári, The All című lemezére, vagy Marco Polo Masta Ace-szel készített közös LP-jére (A Breukelen Story) gondolnunk 2018 végéről.

Az egésznapos eseményen természetesen hazai előadók is tesznek majd a tűzre, ott lesz június 9-én a grillen: Bankos népes Posse-ja körében, Saiid – immár Újonc nélkül, na meg a Slow Village csapata.

A HIP HOP GRILL Facebook eseményét itt találjátok.

[vembed youtube=”3CxvB0d5VF0″ ]
[vembed youtube=”rImkhbd1RXY” ]
[vembed youtube=”PPZ2-FVcM3M” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés