Kövess minket

Aztaa

Nigger zenének nevezte Tupac “Dear Mama”-ját egy alabamai tanár az óráján, elküldték kicsit pihenni

Talán elgondolkodik magán.

Megosztva

Forrás:

Fizetett szabadságra küldték azt az alabamai tanárt, aki az osztálya előtt „nigger zenének” hívta 2Pac egyik dalát – írta meg egy helyi oldal, az AL.

A szóban forgó tanár, Teddie Butcher a Hoover középiskolában tartotta épp az „étel és táplálkozás” óráját, mert Alabamában úgy tűnik ilyen is van, mikor a gyerekek beraktak egy kis zenét, mivel projektek készítésekor ez megengedett. Butcher épp nem tartózkodott a teremben, mikor a zenét elindították, de mikor visszajött rögtön azt vágta a gyerekek fejéhez: „Kapcsoljátok ki ezt a nigger zenét!”. A dal, amit a tanulók hallgattak 2Pac „Dear Mama” című száma volt. 

Butcher később azt mondta a gyerekeknek, hogy azért kellett kikapcsolniuk a zenét, mert káromkodások voltak benne, pedig ez nem igaz, a Dear Mama-ban nincsenek vulgáris szövegek. A tanár pár nappal később bocsánatot kért az osztályától, jelenleg fizetett szabadságát tölti, később döntenek arról, taníthat-e tovább az iskolában.

[vembed youtube=”Mb1ZvUDvLDY” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés