Kövess minket

Zene

Nyolcvanéves börtönbüntetése alatt jelentet meg új albumot Tay-K

Megosztva

Kilenc év után jelentkezik új nagylemezzel Tay-K, az amerikai rapper, aki jelenleg két különálló gyilkossági ügy miatt kiszabott börtönbüntetését tölti Texasban. A #MonstersUnderMyBed című albumhoz a rapper börtöntelefonon keresztül rögzített vokáljait használják fel különböző producerek. A lemez november 13-án érkezik.

Tay-K, polgári nevén Taymor Travon McIntyre 2017-ben robbant be a The Race című számával. A dal különös körülmények között született, a rapper éppen szökésben volt a hatóságok elől, miután megszegte a házi őrizet szabályait, és eltávolította magáról a nyomkövető bokaperecet. A szám hamar virálissá vált, részben annak köszönhetően, hogy a dalszövegben saját menekülésére is utalt. McIntyre-t végül 2017 júniusában fogták el New Jersey-ben. 2019-ben bűnösnek találták a 2016-os, egy texasi lakásbetörés során elkövetett gyilkosságban, amelynek áldozata a 21 éves Ethan Walker volt. Az ügyben 55 év börtönbüntetést kapott. Egy másik, 2017-ben elkövetett gyilkosság miatt 2025-ben további 80 évre ítélték, a 23 éves fotós, Mark Anthony Saldivar halálával kapcsolatos ügyben született ítéletét jelenleg fellebbezéssel támadja. A két büntetést párhuzamosan kell letöltenie.

A most érkező #MonstersUnderMyBed elkészítésén nagyjából három éven keresztül dolgozott, mégpedig telefonhívásokon keresztül egyeztetve a producerekkel. A projektben John Cunningham és más közreműködők is részt vettek. A lemez körül korábban felmerült, hogy a felvételek elkészítéséhez mesterséges intelligenciát használhattak, Tay-K menedzsmentje azonban nyers vokálsávokat is közzétett, hogy bizonyítsák, valóban a rapper hangja hallható a felvételeken.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük