Kövess minket

Aztaa

Nyomoz a rendőrség a DJ Oti-buli miatt, Sebestyén Balázs is megszólalt a bedrogozási vádakról

Megosztva

Nyomozást rendelt el a BRFK, miután több olyan beszámoló jelent meg a közösségi médiában, amelyek szerint emberek italába kerülhetett kábítószer a szombat esti, Hajógyári-szigeten tartott DJ Oti-koncerten. A rendőrség szerint már tanúkihallgatás is történt, a vizsgálat célja pedig a történtek teljes körű tisztázása.

A Sziget Fesztivál bemelegítéseként megrendezett eseményen Sebestyén Balázs DJ Oti néven lépett fel, és a beszámolók szerint több mint 60 ezer ember gyűlt össze a Hajógyári-szigeten. A buli után a közösségi médiában többen arról számoltak be, hogy rosszul lettek, illetve azt gyanították, hogy valaki kábítószert csempészhetett az italukba. Egyes résztvevők a mentők ellátásával kapcsolatban is kifogásokat fogalmaztak meg.

A Sziget vasárnap azt közölte, hogy értesültek a történtekről, figyelemmel kísérik az ezzel kapcsolatos kommunikációt, és egyeztettek az Országos Mentőszolgálat, valamint a biztonsági szolgálat helyszíni vezetőivel is. Hétfőn már azt is hangsúlyozták, hogy mélyen felháborították őket a közösségi médiában megjelent beszámolók, és arra kérik az érintetteket, hogy forduljanak a rendőrséghez. A fesztivál szerint minden lehetséges módon segíteni fogják a nyomozó hatóság munkáját. Azt is közölték, hogy a rendezvény vendéglátóegységeit hosszú évek óta ugyanazok a megbízható alvállalkozók üzemeltetik, a biztonságos kiszolgálást pedig alapvető követelményként kezelik.

Sebestyén Balázs hétfői rádióműsorában, a Balázsékban szintén reagált az ügyre. A műsorvezető azt mondta, olvasta, hogy valakivel ilyen történhetett, amit nagyon szomorúnak tart, ugyanakkor szerinte hasonló esetek más rendezvényeken is előfordulnak. Arra kérte a bulizókat, hogy fokozottan figyeljenek a poharaikra és saját magukra.

Balázs a sajtóban megjelent számokról is beszélt, mint mondta, a bulvárlapok tizennyolc esetről írtak, miközben egy 50-60 ezres tömegrendezvényen szerinte mindig lehetnek olyanok, akik rossz szándékkal érkeznek. Ugyanakkor kiemelte, hogy tudomása szerint addig nem történt rendőrségi feljelentés, ezért ő sem értette, hogy az érintettek miért nem fordultak a hatóságokhoz.

Azóta azonban a rendőrség hivatalosan is vizsgálja az ügyet. A BRFK közlése szerint a nyomozás célja a történtek teljes körű tisztázása, a szükséges nyomozati cselekmények már folyamatban vannak, és tanúkihallgatásra is sor került.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük