Kövess minket

Aztaa

O.J. Simpson első útja a börtönből egy Mekibe vezetett

Kis híján felfalta az egész kajáldát.

Megosztva

Forrás:

Alig több mint két napja szabadult feltételesen a sittről O.J. Simpson, és most végre azt is megtudtuk, hova vezetett első útja szabad emberként.

Az egykori kiváló amerikai focista -de annál pocsékabb színész-, ahogy kilépett a nevadai büntetésvégrehajtási intézet kapuján érzékeny búcsút vett az őröktől, majd ebédelni indult, de nem ám valami flancos étterem felé vette az irányt sofőrjével, hanem a legközelebbi McDonald’s-ot támadta be. Ott aztán egy rakás hambit és sültkrumplit elpusztított, mert, ahogy az ügyvédje fogalmazott a börtönkoszt nem igazán volt védence kedvére való.

OJ egyébként egy Las Vegasi-i rablótamádás elkövetőjeként kilenc év után hagyhatta el a börtönt, de a szabadságnak bizony komoly ára van: egy korty alkoholt sem ihat és nem árt odafigyelnie magára, hiszen a szabadulásnál már csak visszakerülni könnyebb a hűvösre. A pénzzel viszont nem lesz gondja, a most 70 éves Simpsonnak ugyanis a börtönévek alatt is járt az NFL által biztosított nyugdíj, így utólag kicsivel több mint 600 ezer dollár, azaz 160 millió forintra számíthat az ESPN számításai szerint.

(HNHH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés