Kövess minket

Hiphop

OG Maco bejelentette a visszavonulását

A „U Guessed It” rapper az év végéig még megjelenteti az eddig ki nem adott zenéit.

Megosztva

Forrás:

OG Maco, akit a legtöbben a „U Guessed It” című trap sláger által ismernek, szögre aggasztja a mikrofont. Az atlantai rapper 2014-ben debütált a már említett dallal és azonnal berobbant a szcénába, ahol viszont nem tudta megtartani a kezdeti sikereket, későbbi kislemezei csak közepes vagy az alatti eredményt értek el, mindenesetre így is összehozott pár emlékezetes bangert (pl. FUCKEMx3).

A rapper Twitter közleményében azt írja, hogy elege van abból, hogy csak egy termék az emberek számára, és szeretne újra ember lenni. Ennek ellenére nem rossz szájízzel hagy fel a rappeléssel, rajongóinak például alig bírt eleget hálálkodni egy másik tweetben. Mint írja, több vereség után úgy érzi, hogy ez a legjobb a lelkének. A hustle-be belefáradt zenész azért még az évben velünk marad, megjelenteti ugyanis az összes eddig ki nem adott zenéjét, amit a streaming platformokra fog felpakolni, amint készen vannak hozzá a borítók. OG Maco amúgy Budapesten is adott anno koncertet, tavaly januárban az A38-on lépett fel. 

[twitter]https://twitter.com/OGMaco/status/1026851900262637568[/twitter]
[vembed youtube=”kT3OQwyvKmk” ]
[vembed youtube=”XOUbRKafzX0″ ]
[vembed youtube=”onuJlgCzLyA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés