Kövess minket

Sziget

Olcsóbb lesz a Sziget fesztivál jövőre a 21 év alattiaknak

Megosztva

Jövőre jön a jubileumi, 30. (harmincadik) Sziget, már azt is tudjuk mikor: augusztus 7-12 között ünnepelhetjük a jeles alkalmat, ennek örömére pedig jegyakciót hirdet a fesztivál.

Idén már csak elfelejtett múlt volt a levegőben kúszó porfelleg, vagy a mobil wc-k letűnt világa. Szebbek lettek a színpadok, de a telepített konténer wc-k is, mint megannyi látványelem illeszkedtek be a fesztivál megjelenésébe. Visszatértek a dekorelemek, az Art of Freedom alkotásai is. Több kényelmi szolgáltatás volt, bevezették a 2500 forintos budget kategóriát az ételstandoknál, tovább bővült a VIP élmény és a kempingek szolgáltatásai is nagyobb változatosságot mutattak.

Örömmel nyugtáztuk, hogy a tavalyi, még a pandémia nyűgjeit nyögő év után mennyire nagy az érdeklődés a Sziget iránt. Idén sem panaszkodhatunk a látogatószámra, és bízunk abban, hogy a megújulás hírét sokan viszik majd szét szerte a világban” – tette hozzá Kádár, aki azt is elárulta, hogy két közel teltházas nap volt (a pénteki Imagine Dragons és a keddi Billie Eilish nap), s a Sziget végéig összesen 420 ezer összlátogató volt, ami ugyan 30 ezerrel kevesebb, mint a tavalyi szám, de azért így is szép eredmény. Azt még nem tudni, hogy nyereséges lett-e az idei rendezvény.

És egy örömteli hírt, egyfajta jubileumi ajándékot is bejelentett a főszervező. „Jövőre 30. alkalommal fogunk együtt ünnepelni a Szabadság Szigetén. Ebből az alkalomból augusztus 17-én este 8-tól, 48 órán keresztül nagyon különleges áron vásárolhatnak a Szitizenek 6-napos bérletet vagy VIP bérletet, de készülünk egy új bérlet verzióval a 21 éves vagy annál fiatalabb látogatóinknak is” – mondta Kádár. A 21 év alattiak első körben 69 900 forintért válthatnak bérletet, míg a sima bérlet 92 900 forintról indul majd.

További infók a Sziget weboldalán.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés