Kövess minket

Aztaa

Olyan B A D A $ $ videóval szállt be a magyar rendőrség a kupak-kihívásba, hogy Jason Statham valószínűleg már magzatpózban zokog tőle a sarokban

Dirr!

Megosztva

Forrás:

Július 3-án írtam meg, hogy miképp forgatta fel a világot és az internetet az úgynevezett bottle cap challenge, azaz a kupak-kihívás. Az őrület mit sem múlt azóta, sőt: sorra kaptuk, és kapjuk máig az ötletesebbnél-ötletesebb, mi több, őrültebb, de igazán kreatív videókat, jobbnál jobb és ügyesebb megvalósításokkal.

Aki még nem tudná, annak a lényeg még egyszer: a kupak-kihívás célja, hogy az challenget kivitelező személynek egy jól irányzott rúgással kell az előtte elhelyezkedő palack kupakját lecsavarni, majd miután sikerrel teljesítette mindezt (vagy nem) megneveznie a kihívottjait. A trend egyébként amellett, hogy az átlagemberek millióit megmozgatta már, a celebek és különböző hírességek körében pörög csak igazán.

Hogy egy pár új példát említsek a klasszikus Jason StathamConor McGregorMax Holloway trió után (lásd: a fent linkelt cikkben), ott van a rúgó-törő Trippie ReddRyan ReynoldsMarlon Wayans hármas, Bieberék, a spiccel nyerő Kendall Jenner és a hangszálaival kupakot csavarni képes Mariah Carey is. [instagram]Bzq0VW3jaiU[/instagram] [instagram]BznxfkQgU13[/instagram]

De itthonról is többen próbálkoztak már, speciel két, küzdősportban amúgy is otthonosan mozgó srác, Kálucz Martin és a repülő térdrúgással kupakot pattintó Borics Ádám.

Úgy tűnt, belföldön ők lesznek majd a kihívás igazán emlékezetes arcai, azonban hazai-és nemzetközi fronton is komoly rivális tűnt fel a napokban, a magyar, azon belül is a Heves megyei rendőrség képében.

A hevesi zsaruk egyszer csak megjelentek, és olyan csavart vittek az egészbe, hogy attól Jason Statham és McGregor is magzatpózban zokog valahol a sarokban, ha még nem ásták el magukat teljesen a föld alá.

Az akciót bemutató videó a közösségi médiában újfent minden korábbinál aktívabban posztoló rendőrség Instagram oldalán robbant, azóta több mint 9 ezer megtekintést generálva, nem is véletlenül. Amit láthatunk ugyanis az minden kétséget kizáróan magasművészet, nem csupán közszolgálati, hanem vizuális szempontból is.

Kaptunk már ilyen, a petárdázás és a kutyák viharos viszonyát remekül prezentáló képregényt tőlük, nekik hála elolvashattuk a magyar Twitter-történelem egyik legmeredekebb tweetjét, a mellé érkező hibátlan, szekunder szégyenérzetünk legmagasabb fokait karcoló oktatófilmről nem is beszélve, ami valójában csak egy volt a temérdek mestermunka közül.

De ami most érkezett, az erősen dobogós kontent, talán mondanom sem kell, miért. Hidegvér, pontos célzás és ami a legfontosabb, szerény macsóskodással elegyített udvariasság, avagy hogy imponálj a kollégádnak, aki valószínűleg jobb a bűnüldözésben, mint a semmi közepén történő palacklerúgásban. [instagram]Bz0ur8jB0ri[/instagram] A @police_hu olyannyira nem kicsiben játszik, hogy ha jól értelmezem, akkor a posztjukban a tudomásunk szerint a challenget még nem teljesítő New York-i rendőröket hívták ki, az osztrák és német szervek mellett. Óriási. 

Egyébként nem a Heves megyei rendőrök az egyetlenek, akik megcsillogtatták a skilljeiket, hiszen a kárpátaljai kopók is beszálltak a versenybe, igaz, egy jóval normiebb, a környezet és a háttér miatt enyhén nyomasztó hatást keltő videóval.

Stathamek meg Ibrák közt elmegy, de hogy hozzánk képest? Harmatgyenge kivitelezés.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés