Kövess minket

Hiphop

Olyan jól sikerült a Tupac film Las Vegasi forgatása, hogy sokan azt hitték valódi leszámolásba csöppentek

A média megrohamozta a helyszínt, miután lövések dördültek a felvételek alatt.

Megosztva

Ahogy mi is írtunk róla lassan befejezik a 2Pac életéről szóló filmet, az All Eyez on Me-t. Az utolsó jeleneteket Las Vegasban forgatták, ugyanabban a kereszteződésben, ahol a rappert 1996-ban lelőtték.

A készítők semmit sem bíztak a véletlenre, minden pontosan úgy festett a helyszínen, mint azon a végzetes estén húsz évvel ezelőtt. Arra is figyeltek, hogy ugyanolyan BMW-t szerezzenek, amiben lelőtték Pac-ot, sőt még a szereplőknek is olyan ruhákat gyártattak, mint amit a rapper és Suga Knight viselt aznap.

Az egész forgatás gördülékenyen zajlott egészen addig, míg a lövöldözéses jelenetet kezdték felvenni. Olyan valóságosnak tűnt a tűzharc, hogy a helyi újságírók megrohamozták a helyszínt. Azt hitték valamiféle leszámolás zajlik a környéken, ezért még a rendőrséget is riasztották.

A riporterek persze lyukra futottak, de legalább így jó pár kép készült a forgatásról.

A filmet egyébként még idén novemberben bemutatják a tengerentúli mozikban, nem sokkal Tupac halálának huszadik évfordulója után. A rappert Demetrius Shipp, Jr., Suge Knight-ot pedig  Dominic L. Santana alakítja majd.

Itt tudjátok megnézni az All Eyez on Me forgatásán készült felvételeket.

(tmz.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés