Kövess minket

Hiphop

Öngyilkossági kísérletéről vallott Lil Wayne, anyagilag is támogatná a rendőrt, aki anno megmentette az életét

Megosztva

Mentális problémáiról és egy korábbi öngyilkossági kísérletéről vallott Lil Wayne egy új interjúban. A rapper Emmanuel Acho “Uncomfortable Conversations” című videósorozatának volt a vendége, az epizódot pedig teljes egészében a mentális problémák kibeszélésének szentelték.

Wayne azzal kezdte, hogy nagyon fiatalon, már 10 éves korában felismerte, hogy mentális problémákkal küzd. “Mikor azt hallottam vissza gyerekként, hogy nem tehetem meg, amit szeretnék, itt a rappelésről beszélek, akkor úgy éreztem, hajlandó lennék meghalni érte”. A rapper elmondása szerint volt, hogy sírva aludt el, és sokszor gondolt az öngyilkosságra fiatalkorában. 12 éves korában aztán anyja megtudta, hogy lóg az iskolából, és mivel attól félt, hogy emiatt nem engedik majd rappelni többé, öngyilkosságot kísérelt meg. “Kihívtam a rendőröket, majd először a fejemhez, majd a mellkasomhoz tartottam a pisztolyt, közben Biggie szólt a háttérben.” Wayne ezután meghúzta a ravaszt, csak a szerencsének, és egy segítőkész rendőrnek köszönheti, hogy túlélte a lövést. A rendőrök ugyanis nem sokkal később megjelentek a háznál, és habár a nagy részük átlépett rajta és inkább drogot és fegyvert keresett a házban, egyikük, akit Wayne csak “Bob nagybácsinak” hív, odajött segíteni. Wayne-t végül kórházba szállították, a többi pedig történelem.

A rapper később találkozott a rendőrrel, igazi nevén Robert Hooblerrel, akinek az életét köszönheti. Wayne felajánlotta, hogy bármikor kisegíti a férfit pénzzel, ha arra van szüksége, de Hoobler visszautasította az ajánlatot, viszont lehetséges, hogy a jövőben csatlakozik a rapper adminisztratív csapatához, tehát inkább bedolgozik neki.

Lil Wayne korábban is beszélt erről az esetről, dalaiban és interjúkban is említette már, de akkor még “véletlen”-nek állította be, ez az első alkalom, hogy ilyen részletesen elmesélte, hogy mi történt, bevallva, hogy tudatosan húzta meg a ravaszt. Felnőtt korában aztán másképp manifesztálódtak a mentális problémái, főleg az egyedüllét viselte meg, és sokszor gyötörték olyan gondolatok, hogy nem elég jó, és nem számít másoknak.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.