Kövess minket

Aztaa

Oregon államban dekriminalizálták az összes létező drogot

Félelem és reszketés Oregonban.

Megosztva

Forrás:

Nem csak a következő amerikai elnökre szavazhattak Amerikában a tegnapi nap során, hanem több másik ügyet is szavazásra bocsátottak, köztük több legalizációs népszavazást is. Számos államban például legalizálták a rekreációs, tehát a szabadidős fűhasználatot, de a legmerészebbet Oregon állam húzta, ott arról döntöttek a helyiek, hogy dekriminalizálják a drogokat…az összeset.

Arizona, Montana, New Jersey és Dél-Dakota lakosai mind megszavazták a rekreációs fűhasználatot kedden, így összesen már 16 államban szabad a szmokizás, miközben szövetségi szinten továbbra is illegális szerként tartják számon a marihuánát. New Jersey után egyre nagyobb a nyomás, hogy New York is legalizáljon, de erről egyelőre nincs döntés. 

Eközben Oregon állam történelmet írt, ugyanis ez lett Amerika első olyan állama, ahol az összes drogot dekriminalizálták, ebbe tehát az olyan keményebb drogok is beletartoznak, mint a kokain, vagy épp a heroin. A dekriminalizálás célja az, hogy a fogyasztókat ne zárják börtönbe, felesleges plusz terhet róva ezzel az igazságszolgáltatásra, helyette 100 dolláros pénzbüntetést és elterelést kaphat az, akit keménydroggal fognak meg. A döntéssel párhuzamosan növelik a drogrehabilitációs központok számát. 

Oregon emellett a varázsgomba terápiás használatára is igent mondott.

(Guardian)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés