Kövess minket

Film

Örkény István regényéből készül hollywoodi film

Megosztva

Hollywood újra magyar irodalmi klasszikushoz nyúl: film készül Örkény István művéből, a Tótékból. A Bad Major című második világháborús fekete komédia rendezője Peter Fellows lesz, aki ezzel debütál nagyjátékfilmes rendezőként. A produkció főszerepeiben olyan ismert neveket láthatunk majd, mint Jason Isaacs, Josh Gad és Ruth Negga.

A történet 1942 nyarán, a háború sújtotta Európában játszódik, és egy falusi család sorsát követi nyomon, akiknek fia a fronton harcol. Annak reményében, hogy megóvják gyermeküket, befogadják otthonukba a fiú különc és kiszámíthatatlan parancsnokát. Az őrnagy azonban hamarosan megszállott szabályaival teljesen felforgatja a család életét, akik félelemből és szeretetből egyre abszurdabb helyzetekbe sodródnak.

A rendező szerint az adaptáció a pszichológiai hadviselés, a családi dinamika és a társadalmi kondicionálás témáit vizsgálja, miközben egyszerre lesz szórakoztató és megrázó alkotás. A stáb további rangos nevekkel is bővül: szerepet kap Derek Jacobi és Rosie Jones is.

A Tóték korábban már egyszer sikeresen meghódította a mozikat, 1969-ben Fábri Zoltán rendezte meg az Isten hozta, őrnagy úr! című kultuszfilmet, amelyben Latinovits Zoltán nyújtott emlékezetes alakítást. A mostani hollywoodi feldolgozás így nemcsak nemzetközi figyelmet irányíthat ismét Örkény művére, hanem új generációval is megismertetheti a magyar abszurd irodalom egyik legfontosabb alkotását.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook