Kövess minket

Aztaa

Összevertek egy 78 éves férfit. Két nutellás gofriért…

Hétköznapi bevásárlásnak indult.

Megosztva

nutella veresFotó: Getty / Istock

A 24 éves Derrick Gharabighi korgó gyomorral járta a kaliforniai Costco áruház sorait. Egészen felvillanyozódott, mikor egy nutellás standot vett észre, ahol mogyorókrémmel kent gofrikat kínálgattak a hostessek a vásárlóknak. Megszokott látvány ez itthon is. Derrick nem bírt ellenállni a finom falatoknak, egymás után dobta be őket, szinte pillanatok alatt elpusztította az egész készletet. Ekkor érkezett meg a standhoz egy 78 éves úr, aki szintén szerette volna megkóstolni az ingyen édességet. Szerencsétlenségére Gharabighi addigra már, szinte az összes gofrit felfalta, ezt pedig az idős úr szóvá tette. Nem kellett volna… A válasz nem váratott túl sokat magára, Gharabighi egy jól irányzott jobbossal tudatta az áldozattal, hogy nem kíván osztozkodni. A burbank-i rendőrség képviseletében Claudio Losacco elmondta, hogy a 78 éves férfit kórházba kellett szállítani, mert az ütés nyomán 3 centiméter mély seb keletkezett a bal szeme alatt.

Gharabighi azóta a sitten csücsül, 50.000 dollár óvadék fejében lehet csak szabadlábra bocsátani. Súlyos testi sértéssel, és idős ember elleni támadással vádolják, az USA-ban ezért, akár 11 évet is kaphat.

Azt nem tudjuk, hogy a börtön menüben szerepel-e nuttelás szendvics, de a rabok nyugalma érdekében, mi nem javasoljuk.

(Los Angeles Times nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés