Kövess minket

Bulvár

Pasik egy szépségversenyen? Igen

Forradalmi újdonság a szépségversenyek világában.

Megosztva

A Miss Supranational az egyik legfiatalabb és legsikeresebb szépségverseny; mindössze 8 éve működik, ám mind a világon mind pedig Magyarországon hatalmas sikert könyvelhet el.  A hazai licence tulajdonosok két éve delegálnak indulót a megmérettetésre, és az idei versenyző, Kocsis Korinna máris Európa legszebbje lett, világviszonylatban pedig az 5. helyen végzett.
„Rendkívül büszkék vagyunk, hogy Korinna ilyen fantasztikus eredményt ért el a világversenyen. Összetett csapatmunka kellett az eredményhez, mert nem elég megmutatni, hogy egy lány szép és csinos, hanem ki is kell hozni belőle a maximumot. Ezt a sikert szeretnénk fokozni azzal, hogy idén már nem csak hölgyek, hanem urak is indulhatnak a Supranational Hungaryn. Így az első olyan férfi verseny lesz, melynek nyertese világversenyen képviselheti Magyarországot. Azt a férfit keressük, aki mellet minden magyar hölgy nőnek érezheti magát! A felkészülés során olyan feladatokat kapnak a nevezők, melyek alapján kiderül, melyikük az igazi férfi. A hölgyeknél pedig azt a nőt keressük, aki belső szépségével, tudatosságával és komolyságával ki tud állni a világ elé, és a verseny eszméjét, valamint országunkat tiszta szívvel tudja képviselni. Ide egy mosoly már kevés” – mondta Pálfalvi Petra a Miss és Mr. Supranational Hungary licence tulajdonosa.

Forrás:

A szervezők nem csupán a férfiak versenyével újítanak. Olyan informatikai rendszert alakítanak ki, ami a versenyzők és a közönség számára is átlátható. Látni fogják a versenyzőket a mindennapok során, lesz egy pontozási platform, ahol nyomon követhető: ki milyen pontokat szerzett az alversenyeken. Ezáltal a hétköznapi emberek is beleláthatnak abba, hogy ezen a versenyen nem elegendő, ha valaki szép. Bevonják az embereket, véleményt kérnek, és ők maguk is adhatnak a versenyzőknek feladatokat, amikből kiderül: ki mennyire alkalmas arra, hogy a címet viselje és hazánkat promótálja a világban.
„A Miss és Mr. Supranational Hungary újra eszmét és küldetés állít a szépségverseny mellé, amiről sajnos az évek alatt elfeletkeztek hazánkban. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk a jótékonykodásra, a környezetvédelemre, Magyarország értékeinek, kultúrájának bemutatására, valamint a tehetségek támogatására. Ezt az eszmét méltán képviselve két pályázattal segítik a tehetségeket és a Leukémiás Gyermekkért Alapítványt. Az egyik pályázatot a verseny hazai döntőjének magyaros viseletének elkészítésére, a másikat pedig olyan ruha tervezésére írjuk ki, ami a leukémiás betegségben szenvedőknek erőt, vidámságot sugároz” – tette hozzá Pálfalvi Barbara, a Miss és Mr. Supranational Hungary kreatív igazgatója.
A szépségversenyre 2017. március 1-jétől lehet jelentkezni, a hazai döntő 2017 augusztusában, a világverseny pedig 2017 decemberében lesz.
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés