Kövess minket

Elektronikus

Pénzgyűjtést indított egy illinoisi DJ, mert valaki szett közben levizelte a teljes DJ pultot

Megosztva

Egy DJ adománygyűjtést indított, hogy ki tudja cserélni a DJ felszerelését, amely egy novemberi rave során vizeletbe „ázott”. Az illinoisi DJ NERV MHZ egy hálaadásnapi rendezvényen, egy bizonyos „ravesgiving”-en játszott, amely elmondása szerint „őrültre sikeredett, de talán túl őrültre”.

Egy ismeretlen raver a DJ-pult fölött kezdett könnyíteni magán az említett buli során, ami NERV szerint lecsöpögött a DJ-pultra, majd egyenesen a már nem forgalmazott Pioneer DJ DDJ-1000-re.

A NERV azt írta: „A lejátszó teljesen át volt ázva pisivel, és már nem működik„. A baleset miatt NERV egy GoFundMe oldalt indított, hogy új lejátszót vásárolhasson. Az adománygyűjtés célja 1500 dollár volt, de miután elérték az 505 dollárt, NERV bejelentette, hogy beszerzett egy Pioneer DJ XDJ-XZ-t.

A szívem legmélyéről egy óriási köszönet mindenkinek, aki adományozott. Hogy őszinte legyek, nem számítottunk ekkora támogatásra az ügy felé, de rendkívül hálásak vagyunk minden egyes embernek, aki vagy megosztotta, vagy adományozott. Hatalmas mosolyt csal az arcunkra, hogy milyen sok ember képes összefogni és támogatást nyújtani ebben a közösségben.

NERV végül azzal zárta a posztját, hogy a levizelt lejátszót is elküldték javításra, hátha menthető.

(Mixmag)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés