Aztaa
Performatív férfi versenyt tartanak Budapesten

Megérkezett Magyarországra is puhafiúk 2025-ös kiadása, a „Performatív férfiak”, és már egy poénnak szánt versenyt is rendeznek velük.
A „performatív férfi” jelenséget röviden úgy lehetne leírni, hogy olyan férfiak, akik kültéren minél jobban próbálják mutatni, hogy mennyire egy hullámhosszan vannak a nőkkel. Teszik ezt néha őszintén, de kissé felnagyítva, vagy full kamuból, a végcél mindenesetre az, hogy így csajozzanak. A performatív férfiak matchát isznak, feminista könyveket olvasnak a parkban, lo-fi soft rock női előadókat hallgatnak EarPods fülhallgatóval (lehetőleg olyan hangosan, hogy a lányok is hallják mellettük), analóg géppel fotóznak, amit a vászontáskájukból vesznek elő.
A performatív férfi „trend” tehát valójában a fentebb említett puhafiúk felturbózott, kirakatszerűbb változata, ahol a külsőségek maxra vannak járatva, hogy lehetőleg a hölgyek ezer méterről kiszúrhassák őket, hogy ők igazából a „jófiúk”.
A kifejezést alapvetően azok a nők hozták be a köztudatba, akiket már átvert korábban egy performatív fiú, elhitetve őket, hogy nem fog lelépni egy egyéjszakás kaland után. Ettől függetlenül többféle reakció született rá, egyrészről a magukat nem performatívnak tartó, de hasonlóan öltözködő, viselkedő férfiak magukra vették a dolgot, hogy azért nem mindenki „performatív”, akikre ránézésre illik a jelző, míg megint mások értették a poént és jót nevettek magukon.
Azért a főleg Amerikában elterjedt jelenség több beöltözős versenyt is szült, különböző városokban gyűltek össze valódi és a performatív férfiságot csak performatívan előadó férfiak (huh), hogy aztán kiválasszák a legjobban és az ajándékba kapjon egy Clairo bakelitet. Most Magyarországon is hasonlót terveznek, méghozzá szeptember 13-án délután a DUNYI-ban. Regisztrálni a helyszínen lehet, és még egy női zsűri is lesz, olyan sokat látott performatív férfi szakértőkkel, mint Hana, Pippancs, Poloskafővezér, Luca, vagy épp Kincső.
