Kövess minket

Események

Piknik a Balatonnál

De nem ám akármilyen…. hanem a IV. Paloznaki Jazz és Bor Piknik. Paloznak egy kis falu, amely nem közvetlenül a Balaton partján fekszik, de egyszerűen mesés. Igazi kis búvóhely a nyüzsgő világ elől.

Megosztva

jazzpiknik2Fotó: Meleczer Zsolt

Ami immár negyedik éve két napra egy kicsit megváltozik: ugyanis magyar és világsztár jazz-zenészek, szuper ételek és Homola borok teszik kihagyhatlanná a paloznaki augusztusi hétvégét. Idén sem volt ez másképp, és mi ott voltunk.

Homola Szabi nevét már ismerhetitek. A nevéhez köthető például a Gozsdu udvarban található DiVino is. Budapest után azonban Paloznakon is igyekszik felpezsdíteni az életet. A borászat után megnyitotta a Borteraszt, majd nemrégiben a Sárfánkert Vendéglőt is, évente egyszer pedig megrendezik a Pikniket. Szóval indok akad, amiért érdemes Balatonfüred és Csopak mellett egy kis eltávolodni a Balatontól és átnézni Paloznakra.

Pár hete jártunk először a Sáfrénkertben, szombaton leugrottunk csobbani egyet, de éppen jött a vihar, úgyhogy gondoltuk menekülőre fogjuk és inkább eszünk valami finomat. Nem volt egyszerű a választás, hiszen a Balaton partján már nem csak a büfék és lángosozók közül válogathatunk (szerencsére!). Végül a két esélyes a Malackrumpli és a Sáfránykert volt. Nem nehéz kitaláni, de Paloznakra tértünk be, és nem kellett csalódnunk. Házias ízekre vágytunk, amit meg is kaptuk. Az adagok kellőképpen laktatók és ízletesek. Az étterem designja a ma oly népszerű indusztiális és minimál tengelyen mozog, ami nekünk személy szerint bejött. De jó idő esetén mi a teraszt javasoljuk, a grill, a fények és lampionok, és a balatoni környzet ugyanis megadják az alaphangulatot az ebédhez vagy vacsorához.

A grillről érkező fél csirke emberes adag, a borjúpaprikás megosztó. Nekem nagyon ízlett, az egyik barátomnnak kevésbé. Szóval azt javaslom, mindenki próbálja ki saját maga egy jó kis 100% Balaton kíséretében! Az egyetlen dolog ami nem tetszett nekünk, azok a kis üvegcsék a tányérokon, amit minden fogáshoz használnak valamire.

Na de ugorjunk egy-két hetet és nézzük a Pikniket. Már február óta izgatottan vártunk, hogy mikor is érkezik el. És nem kellett csalódnunk. Két színpad, egy jazzterasz, 2 forró nyári nap, jéghideg fröccsök, jófej emberek és szuper zenészek és zenék. Ha röviden kellene összefoglalni a lényeget.

De egy kicsit jobban kifejtve: végre egy olyan fesztivál, ahol rendes üvegpohárból ihatod a bort, ahol nem löknek fel minden második lépés után, ahol mindenki kedves és kultúrált. Kicsit jó kiszakadni a megszokottból és egyszerűen csak élvezni a gyönyörű helyszínt és jó zenéket, jófej embereket.

Mi pénteken munka után indultunk, úgyhogy épp akkor érkeztünk, amikor Fábián Juli énekelni kezdett, szuper időzítés, csodás koncert. De mivel majdnem éhen haltunk, gyorsan keresgélni kezdtünk valami élelem után. Szuper szolgáltatók voltak ott, de két vegetáriánus barátommal érkeztem, akik elég nehezen találtak maguknak megfelelő ételt. EGY TIPP HOMOLÁÉKNAK: jövőre erre jobban figyeljetek! 😉 Végül én a TERMINÁL GRILL pulled pork szendvicsével csillapítottam korgó gyomromat, addig a többiek a Sáfránkert egyetlen vega ételével. Viszont nagyszínpadnál kapható sajttál isteni volt, többször visszatértünk érte a két nap alatt és akár az egész készletet meg tudtuk volna enni.

De vissza a zenéhez, a pénteki este sztárfellépője a Jazzanova volt, akik hatalmas bulit csaptak. A szombat Myra Monoka liveact-jével indult, amely megalapozta a hangulatot. A szombati két személyes kedvencem Candy Dulfer és Barabás Lőrinc volt, akik viszont némi átfedéssel egy időban voltak. Így Candy hiperenrgikus koncertjének csak első pár számát élvezhettük a nagyszínpadon, mert utána az itthon már ritkán fellépő Barabás Lőrinc koncerjére mentünk át a Tájház udvarára. Ez a színpad sokkal kisebb, így igazán családias, belsőséges hangulatú koncerteknek adott otthont. Leírhatatlan élmény volt Lőrinc játéka. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom őt!

A koncertek között pedig jam sessionok voltak a Sáfránkert jazzteraszán.

A belépőjegyek nem túl olcsók, de a fesztivál minden perce megéri az árát. Bent az ételek és italok árai azonban nincsenek túlságosan elszállva a budapesti árakhoz viszonyítva.

Paloznakról ingyenes buszjárat hozta és vitte az emberek a környező falvakba-városokba, de a taxiárak sem vészesek!

Szóval mi biztosan jövőre is ott leszünk! Kivel talizunk? 

 

 

(A cikkhez felhasznált fotó: Getty Image by Istock)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés