Kövess minket

Hiphop

Polo G erősebben nyitott a lemezeladási listán, mint a Migos

Megosztva

Első no.1 albumának örülhet a chicagói rapper, Polo G, aki a Hall of Fame című harmadik stúdióalbumával vezeti az eheti amerikai albumeladási listát.

Polo G új lemeze 143 ezer példányban fogyott az első héten (ebből 124 ezer streamingből származik), sikeresen megelőzve ezzel még a Migos „Culture III” lemezét is, mely csak a dobogó második fokára tudott fellépni. A 20 számos Hall of Fame a Columbia Records gondozásában jelent meg, és olyan vendégelőadók szerepelnek rajta, mint The Kid LAROI, Lil Durk, Lil Wayne, Nicki Minaj, Roddy Ricch, Pop Smoke, Rod Wave vagy épp Young Thug. A rapper eddig összes albuma bekerült a top 10-be, de ez az első alkalom, hogy első helyre került.

Eközben a Migos várva várt új albuma, a „Culture III” 130 500 eladott példányt tudhat maga mögött az első héten, amiből 106 ezer streamingből tevődik össze. A projekt nemrég kapott egy deluxe kiadást, 5 új dallal, azok viszont még nem lettek beleszámítva a nyitóhét adataiba.

Habár a Migos csak második lett a Billboard 200-as listáján, ettől még a „Culture III” produkálta 2021 harmadik legjobb hiphop debütálását, a második legjobbat Polo G most vezető lemeze hozta, míg J. Cole ‘The Off-Season”-ja továbbra is első.

(Billboard)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés