Kövess minket

Hiphop

Pop Smoke barátja szerint már nem maradt több kiadatlan zenéje a rappernek

Megosztva

Könnyen lehet, hogy a júliusban megjelent “Faith” lemez lesz Pop Smoke utolsó posztumusz albuma – legalábbis erre enged következtetni a rapper barátjának, Mike Dee-nek a legutóbbi nyilatkozata.

Smoke első nagylemeze, a Shoot for the Stars, Aim for the Moon sajnos már csak posztumusz tudott megjelenni tavaly, deluxe kiadással együtt 34 dal volt rajta. Később több verzével is feltűnt mások dalain a rapper, majd idén nyáron megjelent a második stúdióalbuma, a “Faith“, mely eredetileg 20 dalt tartalmazott, igaz a fogadtatása elég langyos volt, sokan úgy érezték, az örökösök teletömték vendégelőadókkal a projektet, hogy valódi albumnak hasson. Szinte egy hét sem telt el és máris megjelent a deluxe kiadás, majd mindenféle hype nélkül még 5 számot rászuszakoltak a lemezre.

Mike Dee egy friss interjúban most arról beszélt, hogy nem ért egyet Pop Smoke örökségének ilyen gyorsaságú kiárusításával, mivel így nem tartják fent rendesen az emlékét. Szerinte apránként kellett volna megjelentetni a dalokat, esetleg kihúzni a megjelenéseket 2022-ig. Mike azt is elmondta, hogy azzal, hogy ennyi dalt megjelentettek, gyakorlatilag teljesen kiürült a felhasználható Smoke verzék száma. Vélhetően vendégként még posztumusz feltűnhet mások dalain, de Mike Dee elmondása alapján senki se számítson harmadik posztumusz lemezre.

(HNHH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending