Keresés
19O
Budapest

Lana Del Rey új lemezen gondolkodik!

Offmedia- 2015.12.15. 13:30
117
Lana Del Rey a New Musical Expressnek adott interjújában elejtett egy apró megjegyzést arról, miszerint már új lemezen töri a fejét.

Az amerikai énekesnő szeptemberben dobta piacra a Honeymoon korongját. „Ami azt illeti, már vannak terveim az új albumra vonatkozóan. A kiadóm, az Interscope munkatársai nagyon rugalmasak és nem problémáznak azon, hogy mennyi idő alatt készítem majd el az új anyagot. Boldoggá tesz az, hogy zenét készíthetek. És ez épp elég is nekem.” – nyilatkozta a 30 éves New York-i énekesnő.

Lana Del Rey, teljes nevén Elizabeth Woolridge Grant, 2008-ban debütált, amikor is kiadta EP-jét, a Kill Kill-t. Ezt követően megszületett a Lana Del Ray a.k.a. Lizzy Grant (2010) album. A figyelem középpontjában 2011-ben a Video Games slágerével került, mely a Born To Die (2012) albumán kapott helyet. Az említett albumon olyan slágerek is jelen vannak, mint például a Blue Jeans, a National Anthem, a Dark Paradise, a Born To Die vagy a Summertime Sadness. Harmadik albuma, mely az Ultraviolence névre hallgat, 2014-ben készült el. Végül, de nem utolsósorban a bűvös negyedik a Honeymoon lett, mellyel szintén kivívta a slágerlisták elismerését. Az énekesnő begyűjtött már két BRIT Awards-ot, valamint a Q Award és az Ivor Novelle Award díjait. Háromszor jelölték Grammy-re, de úgy tűnik, hogy annak az elnyeréséért van még mit tennie.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom