Kövess minket

Hiphop

Post Malone saját kiadójáról és a 25 ezer dolcsis Quavo featről is beszélt a zenész menedzsere egy friss interjúban

Posty nagy dobásra készül.

Megosztva

Forrás:

Post Malone második lemeze, a Beerbongs & Bentleys brutális eladási, illetve lejátszási adatokat produkált az áprilisi megjelenése óta, talán ez is közrejátszott abban, hogy a rapper saját kezébe szeretné venni a zenei dolgait, és kiadót alapítana a közeljövőben. Erről menedzsere, Dre London beszélt a Billboard magazinnak egy tegnap megjelent interjúban.

„Post Malone saját kiadó létrehozásába kezd. Teljesen átlátja már a zeneipart, hamarosan valósággá válhat a terve. Mindent úgy csinálunk tovább, ahogy azt a legelején elkezdtük” – mondta, majd egy érdekes részlettel szolgált arról, hogyan zajlik a közös zenélgetés az amerikai szcéna legfelsőbb köreiben.

„Valahonnan szereznem kellett 25 ezer dollárt, mert Quavo csak ennyiért vállalta a Congratulations klipben való szereplést. Egészen pontosan fél órám volt rá, különben a forgatásból nem lett volna semmi. Egy futár hozta az összeg egyik felét, míg én száguldottam a bankba a másikért”.

A többi már történelem. Megérte kapkodniuk, hiszen a klip hatalmasat tarolt. Kevesebb, mint másfél év alatt 780 millió megtekintésnél jár a Youtube-on, továbbá hétszeres platina státusszal büszkélkedhet. Ami pedig a legfontosabb; segített bebetonozni a világhírnevet az akkor 21 éves New York-i előadónak.

„Minden gyerek, az összes szülő, tényleg mindenki a Congratulations-t énekelte akkoriban” – tette hozzá a 37 éves London.

[vembed youtube=”SC4xMk98Pdc” ]Pénz beszél, fiatal meg idős dalolászik. Ilyen egyszerű ez az egész.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés