Kövess minket

Stílus

Programajánló

A karácsonyi pihenés után a héten nem lesz hiány évzáró koncertekben és hatalmas szilveszteri bulikban.

Megosztva

Budapesten a Zagar kezdi az évzárást hétfőn az A38-as hajón, a koncert ugyan már sold out, de mindig vannak az eseménynél az utolsó pillanatban is jegyeket eladók, úgyhogy még nem lehetetlen a bejutás – már csak azért is, mert januártól kisebb szünetet tart az együttes, így egy ideig nem hallhatjuk majd őket játszani.

Győrött Péterfy Bori fog géppuskalábú, tomboló közönséget csinálni hétfői koncertjén a Rómer Házban.

Aztán kedden a WellHello is lezárja az évet egy utolsó nagy koncerttel Budapesten a Millenárison.

Az Akvárium Klub keddre beharagozott Anima Sound System koncertje sajnos elmarad, a jegyek természetesen visszaválthatóak – azoknak, akik még idén szeretnék hallani őket, másnap játszik a DJ set az A38-on, szilveszter este pedig az Akváriumban.

Eddig még nem látott látványvilággal, hang– és fénytechnikával csavarja föl újra a szőnyeget Fenyő Miklós a Fenyő Ünnepen, december 29-én, az Arénában.

És ha még nem lenne elég a program keddre: a 30Y borospoharakon, cefréshordón és egyéb talált tárgyakon zenélős “kocsmakoncerttel” zár a Müpában – az egyedi élmény garantált!

Szerdán, december 30-án már az előszilveszterre készül a Hiperkarma a Millenárison egy jubileumi házibuli keretében.

Szintén aznap Szabó Balázs Bandája lép fel az A38-on – jegyeket vadászni azonban itt is valószínűleg már csak az eseménynél vagy a helyszínen lehet majd. Utána indul az előszilveszteri veretés DJ Palotaival és az Anima Sound Systemmel a hajón.

Szilveszter este aztán csak győzzünk választani, hogy melyik hatalmas buliban táncoljuk át magunkat az újévbe!

Este nyolctól hajnali ötig a Random Trip előadói szolgáltatják a talpalávalót az A38-on, köztük Fábián Juli, Barabás Lőrinc, Vula Malinga a Basement Jaxx-ből, Kiss Tibi (Quimby) és Székely Marci (Ozone Mama). A program különlegessége, hogy vehetünk jegyet csak a bemelegítő bulira (“azoknak, akik nem akarnak lemaradni Áder János ünnepi beszédéről”), a 11-től hajnalig tartó Ittkoncintós bulira (“azoknak, akik jönnek valahonnan vagy itt mulatnának sokáig”), illetve vacsorára is befizethetünk a hajón és mindezeket kombináló jegyet is vehetünk.

Háromszínpados, hatalmas bulival készül az Akvárium Klub is az újévre: a fellépők között a Bëlga, a Soerii & Poolek DJ set, a Zagar DJ set, az Anima Sound System DJ set és még sokan mások.

A Tankcsapda egy ütős szilveszteri bulival vár a Barba Negrában: a rock-együttes tervei szerint egy igazi, szilveszteri koncertműsort kapsz, amiben lesznek masszív kettő-négyek és fejrázós groovok is, de a főszerep az ünneplésé lesz!

Swing szilveszteri bulival köszönti az újévet a Mazel Tov: ha nem vagy a hangos szilveszterek híve, itt egy kellemes vacsorát fogyaszthatsz el basszusmentes swing és burlesque dallamokra.

A Corvin tetőn koncertekre táncolhatod át magad 2016-ba: fellép Kalef, Szabó Benedek és a Galaxisok, Esti Kornél és a Tesco Disco bulija zárja az estét.

A Mika Tivadar Mulatóban ismét “szólni fog a rádió”: a Tilos Rádió a tavalyi buli sikerén felbuzdulva idén is hatalmas szilveszteri mulatásra készül.

A Toldi Klub a rap és trap zenének hódolva szervez bulit ez elmúlt év tiszteletére és az újév köszöntésére – a belépő pedig 2016 Ft!

Végül pedig a Dürer Kertbe is mehetünk, ahol a Space Buddha, Adam Faz, Psybaba Allstars és még rengeteg előadó zenéjére bulizhatunk egy hatalmasat.

Ha Győrben ünnepelnéd az újévet, nagyon jól teszed, mert a RómerKvelle gondoskodik a minőségi felhozatalról a hazai elektronikus zenében: fellép Isu, Dr.Zoidberg, Sikztah, Akos, Veecs, Spacemonkei, Lakvaba és Richard Wasc.

Pénteken, ha még képes vagy bulizni, vár a Fogasház afterpartija a Citymatiné szervezésében, illetve a Corvin tetőn is folytathatod a bulit.

Szombaton újra beindul az élet: a VIVA legnépszerűbb DJ-i pörgetik majd a lemezeket az Akvárium Klubban.

Ezzel egyidőben megemlékezést tartanak a Dürer Kertben Dimbag Darrel, a PanterA 2004-ben eltávozott gitárosának tiszteletére: az est fő fellépője a Vulgar Display Of Cover PAnterA zenekar.

Vasárnap megunt ruháidat cserélheted el a MÜSZIben az éves óriási ruhacserén: ruha-átvétel 14:30-tól, nyitás 15:00-tól.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés