Kövess minket

Hiphop

Pszí! néven kezd rap karrierbe az Éjjel-Nappal Budapest Bellája

Első, „Könnyek” című számának ByeAlex írta a szövegét.

Megosztva

Forrás:

Tegnap este debütált az Éjjel-Nappal Budapest aktuális epizódjában a sorozat egyik szereplőjének, Bellának az első videóklipje, amely a Könnyek címet kapta –ByeAlextől. Az X-Faktor műsorában mentorként tevékenykedő énekes vette ugyanis védőszárnyai alá a Pszí! művésznevet választó fiatal lányzót, ez pedig annyit tesz manapság, hogy teljes egészében megírta a szám szövegét, ahogy azt a USNK-nél már megszokhattuk az efféle kollabok esetében.

[vembed youtube=”Gu8Gh-daEpE” ]A trekk a divatos hazai trendeknek megfelelően a rap és a pop között helyezkedik el valahol félúton: Bella énekel, valamint szövegel is, a hozzá forgatott klipet viszont egyáltalán nem gondolták túl a készítők: a „cselekmény” egy helyszínen, egy tanyán „játszódik” és Pszí! mellett még Büszke, a ló szerepel benne. Nagyjából ennyi az egész, David Lynch féle fordulatokra senki se számítson, bár a cél valószínűleg nem is ez volt.

Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, a páros a jövőben újabb közös számokkal rukkol majd elő.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés