Kövess minket

Hiphop

Pusha-T nem lepődött meg, hogy Drake nem kapott Grammy jelölést a legjobb rap albumra

Mivel szerinte Drake nem rap kategória.

Megosztva

Forrás:

Interjút adott az új albumával legjobb rap lemez Grammy-díjára jelölt Pusha-T az Associated Press-nek. A GOOD Music elnök természetesen érintette a zseniális, DAYTONA albumát, de feljött a beszélgetésben Drake, és Kanye West neve is.

Push elmondta, hogy a Grammy jelölés csak hab volt a tortán, annyira jó évet zárt, visszaemlékezett, hogy gyerekkorában sosem látta a kedvenceit a jelöltek közt. Aztán, ahogy idősödött egyre több érdemes előadót jelöltek, de akkoriban ütött be egyfajta bojkott periódus a díjátadóval szemben. Végül aztán mégiscsak olyan emberekhez kerültek díjak, mint JAY-Z, és Kanye West, amivel már ő is egyet tudott érteni. A rapper azt is kiemelte, hogy szerinte ilyen legitim “utcazene” még sosem volt jelölve Grammy-re. 

Azon nem lepődött meg, hogy Drake “Scorpion” című albumát nem jelölték, mivel ahogy fogalmazott: “nem vagyunk azonos kategória” – utalva Drizzy popposabb hangzására. De Kanye és Cudi kollab lemezét sem tartja hiphop anyagnak, annak viszont örül, hogy Ye kapott egy jelölést az év producere díjra. Ha kedvencet kell mondania az idei évből, akkor Jay Rock Redemption-jét mondaná, szerinte az volt a legösszerakottabb rap cumó idén. 

Végül a rapper megnyugtatott mindenkit, hogy már dolgozik új zenéken, melyeket 2019-ben hallhatunk is.

[vembed youtube=”L7-0ugujS2U” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés