Bulvár
Quavo pontosan tudja mit tenne, ha ő lenne az USA elnöke
Quavo 2020?


Donald Trump elnöksége óta egymás után jelentkeznek be a celebek az ország legfontosabb és legnehezebb pozíciójára. Kanye már tavaly novemberben bejelentkezett, őt követte Dwayne Johnson, akinek nagy nemzetegyesítő álmai vannak, most pedig itt van Quavo a Migos-ból, aki ugyan nem jelentette be az indulását, sőt nem is nagyon tervezi, de mindezek ellenére pontosan tudja milyen döntéseket hozna Trump helyett.
A New York Daily kérdésére, miszerint ha helyet cserélhetne Donald Trumppal, akkor mit tenne, Quavo az alábbi három pontot sorolta:
1. Beköltöztetném a családomat a Fehér Házba.
2. Visszahívnám az összes amerikai katonát.
3. Megemelném a minimálbért valami élhetőbbre.
Egyelőre ennyi, de még ez is több konkrétum, mint amit West vagy akár a The Rock mondott. Lehet tippelni ki lesz a következő híresség, aki elvezetné az Egyesült Államokat.
