Kövess minket

Tech

Rájött a Samsung, hogy miért robbantak fel a telefonjai

A dél-koreai cég állítja, hogy a jövőben komolyabb minőségellenőrzésnek vetik alá a készülékeiket.

Megosztva

Forrás:

A tavalyi év egyik nagy tech bukása volt a Samsung Galaxy Note 7 telefonja, amit ugyan a kritikusok és a vevők is kedveltek, legalábbis addig, míg el nem kezdtek felrobbani mint egy rejtett időzített bomba. A cég először próbálta elszigetelt esetként beállítani a problémát, de miután a cserekészülékekkel is hasonló problémák voltak inkább befejezték a gyártást és visszahívták az összeset. 

A Samsung az eset óta próbált rájönni, hogy mi lehetett a baj, az eredményeket pedig most hétvégén közlik majd, de a Wall Street Journal belső forrásokra hivatkozva már most nyilvánosságra hozta az indokot. Hivatalosan két magyarázat van a robbanásokra, az egyik, hogy túl nagy aksit tettek a Note 7-be, ami túlhevüléshez vezetett. A második indoknak pedig a gyártás gyorsasága miatt fellépő esetleges hibákat adták meg. Ez elsőre egy homályos magyarázat, de a lényege annyi, hogy a Samsung a lehető legtöbb telefont akarta legyártani minél rövidebb idő alatt és a kínai gyárakban a feszített munkatempó hibákat eredményezett.

A cég azt ígéri, hogy a minőségellenőrzés szigorúságának növelésével elejét veszi egy újabb veszélyt okozó telefon piacra dobásának.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük