Kövess minket

Aztaa

Rap zene mellett teljesítenek a legjobban a sebészek a műtőben – derült ki egy német kutatásból

Megosztva

A német Heidelberg Orvosi egyetem kutatói felfedezték, hogy a rap zene mellett dolgoznak a legjobban a sebészek – írja a Daily Mail.

A különleges kísérletben 82 orvostanhallgató vett részt, akiknek különböző stílusú zenéket játszottak le laparoszkópos műtét közben. A laparoszkópia olyan művelet, amelyet a hasban vagy a medencében végeznek, kis bemetszésekkel, kamera segítségével. A kísérlet során négy különböző zenei stílust teszteltek, hiphop, komolyzene, rock és rádióslágereket. A végeredmény szerint a hiphop majd a komolyzene volt az a stílus, amely mellett átlagon felül teljesítettek a résztvevők, míg a rock és a rádióslágerek rosszabb eredményt hoztak. A kutatás vezetője, Fabian Riedel elmondta, hogy bizonyos zenei stílusok érezhetően jó hatással voltak a tanulók gyakorlásai során.

1914-ben még a betegek nyugtatására használtak háttérzenét a műtőkben, az érzéstelenítők elterjedése óta viszont inkább a kórházi dolgozók segítségére szolgál csak néha a zene.

A hiphop amúgy nem csak az orvosokat, de az autóvezetőket is segíti, derült ki nemrég egy másik kutatásból.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés