Kövess minket

Aztaa

Rendkívüli állapot a világ legveszélyesebb országának több börtönében

A legutóbbi erőszakhullám miatt a közép-amerikai ország hét börtönében rendkívüli állapotot hirdettek a hatóságok helyi idő szerint kedden.

Megosztva

Mauricio Landaverde igazságügy-miniszter közölte, a következő két héten keresztül beszüntetik a börtönökben a fogvatartottak és a külvilág közötti kommunikáció minden formáját, valamint a családlátogatásokat, és katonákat vezényeltek a büntetés-végrehajtó intézmények külterületeinek védelmére.

Ezen felül mintegy háromszáz foglyot – akikről a hatóságok úgy tudják, hogy celláikból adtak utasításokat szabadlábon lévő bandatagoknak bűncselekmények elkövetésére – egy szigorúan őrzött börtönbe helyeztek át.

Salvador Sánchez Cerén salvadori elnök korábban azt mondta, erőteljes fellépést tervez a bűnbandák jelentette erőszak ellen.

A Daily Mail című brit napilap közlése szerint a salvadori kabinet elutasította a szervezett bűnözők hét végén tett tárgyalási javaslatát. Egy videofelvétel alapján a latin-amerikai ország három legerősebb bűnszervezetét képviselő, maszkot viselő személyek arra utasították a bandák tagjait, hogy szüntessék be a gyilkosságokat, cserébe pedig azt kérték a kormánytól, hogy állítsák le a bűnszervezeteket érintő lépéseket.

Eugenio Chicas elnöki szóvivő kedden azt mondta, a kormány szerdán „rendkívüli intézkedéscsomag” tervezetét terjeszti a parlament elé. A javaslat értelmében több katonát vezényelhetnek az utcákra vagy rendkívüli állapotot hirdethetnek az erőszak sújtotta térségekben.

Háborús övezeteket nem számítva tavaly óta Salvador számít a világ legveszélyesebb országának. A 7,5 milliós latin-amerikai államban 104 gyilkosság jut százezer lakosra.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés