Kövess minket

Aztaa

Rendőrök oszlatták fel a kijárási tilalom alatt utcán bulizó tömeget Miamiban

Megosztva

Rendőrök oszlatták fel szombat este a randalírozó tömeget Miami Beachben, miután a magukról megfeledkezett emberek figyelmen kívül hagyták az este nyolc óra utáni kijárási korlátozást és a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokat – számolt be az esetről az amerikai sajtó.

Túl sok ember jön most ide. Városunk ezen része egyfajta tűzfészekké vált, és nem reménykedhetünk abban, hogy nem fog belobbanni” – mondta szombati sajtótájékoztatóján Dan Gelber, a floridai város polgármestere. Miami Beach tisztviselői – miután megelégelték a napok óta tartó féktelen szórakozást és a rendőrök, illetve a tavaszi szünetre érkező tömegek közötti folyamatos összetűzéseket – szombat délután úgy döntöttek, hogy este nyolc és reggel hat óra között kijárási tilalmat vezetnek be a következő három napra. Az intézkedés szerint ebben az időszakban az éttermeknek és a helyi szórakozóhelyeknek is be kell zárniuk.

Az utcán szórakozó emberek közül sokan dacból sem vették tudomásul az utasításokat és nem voltak hajlandók szétszóródni. Voltak akik felmásztak az autók tetejére és ott táncoltak, néhányan pedig pénzt kezdtek el szétszórni az utcán. Volt egy férfi, aki Jokernek maszkírozva üvöltözte, hogy „Vége a kibaszott COVID-nak baby!” A kaotikus helyzetnek a rendőrök vetettek véget, akik feloszlatták a tömeget, többek közt paprikaspray-t használva és – egyes sajtóhírek szerint – legalább egy tucat embert letartóztattak.

[twitter]https://twitter.com/Phil_Lewis_/status/1373633029621612548[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/BillyCorben/status/1373408946455769089[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/BillyCorben/status/1373796615643873288[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/BillyCorben/status/1373453298217390082[/twitter]

A híres partmenti szórakozónegyed, az Ocean Drive egyik ikonikus bárjának tulajdonosai bejelentették, hogy legalább március 24-ig felfüggesztik szolgáltatásaikat a folyamatos utcai összecsapások miatt. A beszámolók szerint egy másik étteremben odáig fajult egy verekedés, hogy összetörték az asztalokat és a székeket.

[twitter]https://twitter.com/CplChaskoIV2/status/1373499821710061569[/twitter]
A szigorítás kedden jár le, ha a vasárnap ülésező városvezetők nem döntenek másképp. Az Egyesült Államok legdélibb tagállamában, Floridában  átlagosan több mint 4500 új koronavírus-fertőzést regisztrálnak naponta. Pozitívum azonban, hogy az új fertőzések heti átlaga január közepe óta folyamatosan csökken. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) néhány napja arról számolt be, hogy a déli államban regisztrálták eddig a legtöbb olyan fertőzöttet, aki a brit-variánstól betegedett meg.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés