Kövess minket

Pop

Rihannának nem kellett!

Kevesebb, mint egy hónap múlva, Sia bemutatja a soron következő hetedik albumát, a This Is Actinget. Az ausztrál énekesnő annak köszönhetően, hogy több számát mégsem „ajándékozta el” egyik élvezetet halmozza a másik után.

Megosztva


Sia több híres előadónak írt már számot. Az Alive és a Bird Set Free számát eredetileg a Hello énekesnőjének, Adele-nek készítette. Majd jött a One Million Bullets, amely szintén a január 29-én megjelenő albumán lesz majd található. Az énekesnő a napokban friss szerzeménnyel örvendeztette meg a rajongókat, a Beats 1 rádió műsorában volt a Cheap Thrills premierje.

Sia ebben a számban a Chandelier mintáját követi, a változás annyi, hogy most kerüli a szignifikáns magas tónusokat. A dal eredetileg Rihannának készült: „A menedzsere azt mondta, hogy a Diamonds-ot akarjuk. A lélekre van szükségünk. Olyan zenét akarunk, amiből áradnak az érzelmek.” – Sia még azt is hozzátette, hogy a popkirálynőnek ez nagyon britpopos és ezek után bármit küldtünk, mindent elvetett. Ettől függetlenül Sia nem tudta megállni, hogy ne hallgassa vezetés közben. Sia végül azért tartotta meg, mert szerintem ez a szám nyárias és szórakoztató. 

[vembed youtube=”J1b22l1kFKY” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés