Kövess minket

Hiphop

Roddy Ricch anno majdnem „Lil” művésznevet választott magának

Megosztva

Habár a „Lil” előnevű rapper művésznevek szinte a hiphop kezdete óta jelen vannak (korábban fiatal rapperek választották ezt a nevet, amit aztán később megváltoztattak, mikor felnőttek), mégis úgy tűnik, az elmúlt évtizedben megsokszorozódtak körülöttünk a „Lil rapperek”. A Lil Uzi Vert-ek, Lil Baby-k, Lil Pump-ok korában nem csoda, ha egy a kezdő rapper ehhez a művésznévhez nyúl, hogy adjon valamiféle kapaszkodót a hallgatónak, hogy mire is számíthat, a trendkövetésről nem is beszélve. 2020 kiemelkedő rappere, Roddy Ricch, aki amúgy nemrég új albummal jelentkezett, szintén majdnem ezen az úton indult el, végül aztán csak elhúzta a kormányt.

A comptoni rapper egy a Big Boi-nak adott interjúban mesélte el, hogy a karrierje elején egy rövid ideig „Lil Bird” néven próbált befutni. „Mint egy madár?” – kérdezett vissza a műsorvezető, mire Roddy megerősítette, hogy igen, a zsenge korszakában a Kis Madár nevet próbálgatta. Elmondása szerint nem a Lil nevek iszonyú népszerűsége miatt váltott, hanem más miatt, de állítása szerint még mindig vannak, akik így hívják őt, bár az nem derült ki, hogy kicsoda.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés