Kövess minket

Aztaa

Saját bútoraiból rendezte be az IKEA a Simpson Család, a Stranger Things és a Jóbarátok legendás nappalijait

Megosztva

Nem sokkal azután, hogy az IKEA bejelentette, hogy a Pride-hónap apropójából az ikonikus kék-sárga bevásárlótáskáját szivárványossá varázsolja, újabb zseniális kampánnyal állt elő, melyhez a tervezők népszerű, már-már kultikus státuszú sorozatokat vettek alapul.

A tematika a következő: fogták a Stranger Things, a Simpson család és a Jóbarátok nappali belsőit, majd újra berendezték azokat csakis IKEA bútorok, díszek és kiegészítők felhasználásával.

Forrás: Extra.ie

Az eredmény természetesen hibátlan, a hasonlóság pedig döbbenetes, tisztára, mintha csak Homer és a többiek szobájának a valós mását látnánk a Real Life Series névre hallgató projekt fotóit szemlélve. Az ötlet egyébként a svéd alapítású cég arab piacért felelős reklámrészlegétől származik – ahogy azt a 24.hu az AdWeek alapján kiemeli, a megvalósítás az illetékes csapatnak 2 hónapba telt, ennyi idő szükségeltetett ahhoz, hogy megtalálják az eredeti helyiségek berendezéseire maximálisan hasonlító Ikeás tárgyakat.

A vállalat weboldalára tematikusan fel is rakták az elemeket, melyeket így külön-külön, egyesével meg tudunk vásárolni, a különböző kellékek árait a fotókon jelzik. A poén az, hogy a kampány során egyszer sem nevezték meg, hogy melyik szoba kié, honnan és miből származik, talán épp azért sem, mert nemigen találni olyan Y-Z-sőt, X generációs tévéfogyasztót, aki ne tudná egyből, miről is van szó.

A Simpson Család otthona a “Szoba családoknak”, a Jóbarátok Monica Gellerének nappalija a “Szoba haveroknak”, a Joyce begolyózásának helyszínéül szolgáló, Demogorgon-jelzős égősorral felturbózott Stranger Things room pedig a “Szoba mindenkinek” kategóriába került.

Az Egyesült Arab Emírségekben (wow, ezt ugye ti sem gondoltátok volna?) megálmodott projekt nappalijairól elmondták, hogy a reklámokon és a katalógusokon kívül némely közel-keleti IKEA üzletben ténylegesen berendezik majd őket egy időre.

Stranger Things:

Forrás: If It’s Hip, It’s Here

Simpson Család:

Forrás: If It’s Hip, It’s Here

Jóbarátok:

Forrás: If It’s Hip, It’s Here

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés