Kövess minket

Aztaa

Saját szexvideóit vetítette le YEEZY dolgozóknak Kanye – állítják egy Adidasnak küldött nyílt levélben

Megosztva

Újabb részletek derültek ki a YEEZY brand korábbi munkakörülményeiről, miután a Rolling Stone magazin beszélt az alkalmazottakkal, akik bizarr történeteket meséltek. Korábban már megírtuk, hogy a folyamatokat felügyelő Ye egyszer kirúgott valakit, mert az Drake egyik zenéjét javasolta meghallgatásra a munkahelyen, míg egy másik dolgozónak egy rosszul megválasztott pulcsiszín miatt mondtak fel. Ez csak pár sztori a YEEZY kissé kaotikus munkahelyi légköréből, de mint most kiderült, történtek ennél keményebb dolgok is.

Volt YEEZY dolgozók ugyanis egy nyílt levelet írtak az Adidasnak, melyben arról írnak, hogy Kanye nem egyszer hardcore pornót vetített az alkalmazottaknak, intim fotókat osztott meg ex-feleségéről, Kim Kardashianről, sőt olyan is előfordult, hogy a saját szexvideóját vetítette le.

Az egyik munkatárs példát is mondott, neki azt mutogatta Ye munka közben, hogy Francesca Le pornósztár egy dildót felcsatolva szexel egy másik nővel, majd Kanye kikérte a véleményét, hogy mit gondol a videóról.

A nyílt levél írói szerint az Adidas fejesei tudtak ezekről a sztorikról, de nem tettek semmit, mivel Kanye rengeteg pénzt hozott nekik, így inkább félrenéztek. A volt munkatársak most bocsánatkérést követelnek a német cég vezetőitól, amiért el kellett mindezt viselniük. Az Adidas egy közleményt jutatott el a Rolling Stone-nak, ebben megismétlik, hogy Ye viselkedése szembemegy az értékeikkel és aktívan részt vesznek azon munkatársaik történeteinek meghallgatásában, akik korábban a rapperrel dolgoztak.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés