Kövess minket

Hiphop

ScHoolboy Q elmesélte, hogy miért nem jött össze az A$AP Rocky kollab lemez

Megosztva

ScHoolboy Q és A$AP Rocky szinte csak tűz kollabokat készítettek a karrierjük során, kezdve az első Rocky mixtape-en lévő „Brand New Guy„-tól egészen a hasonlóan trill „Hands On The Wheel„-ig, így kézenfekvő volt, hogy egyszer egy közös albumot adjanak ki, de ez valahogy sosem materializálódott. Q most azt is elmondta, hogy miért, az indok pedig iszonyat banális.

ScHoolboy Q a Drink Champs című műsorban nemrég nyíltan elmondta, hogy a kommunikáció hiánya volt a fő oka annak, hogy sosem jött össze a kollab cucc.

Voltak ugyan megbeszéléseik a lemezről, de aztán valahogy mindig ghostolták egymást. „Kerestem, de nem vette fel. Úgy voltam vele, hogy majd keresni fog ő engem… Felhív, látom, és azt mondom magamba: ‘Bruh, holnap felhívlak’„.

Megkapta Rihannát, bruh, szóval néha vissza kell szereznem őt” – tette hozzá viccesen. Annak ellenére, hogy állandóan tologatták a nagy megbeszélést, azért néha van idejük összefutni, hisz Q azt is elárulta, hogy nemrég találkozott Rocky-val, aki megosztotta vele a legújabb munkáit. „Épp a házában voltam, és megnéztem az új művészeti alkotásait, amiket készített” – erősítette meg. „Nagyon kemény cuccokat csinál. Tudod, állandóan ruhákat, videókat és zenét csinál, szóval csak megengedte, hogy megnézzem az összes művét, amin dolgozik, nagyjából.”

Alább a teljes interjú.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés