Kövess minket

Bulvár

Sikeres szívátültetésen esett át a hiphop pionír, Kurtis Blow

Otthon lábadozik családja körében.

Megosztva

Forrás:

Bármiféle komplikáció nélkül, sikeresen zajlott le Kurtis Blow szívátültetése hétfőn, adta hírül a rap ikon felesége, Shirley Walker a minap. A beavatkozást Los Angelesben végezték el és egyelőre úgy tűnik, hogy a 61 éves zenész szervezete jól reagál az új szívre, habár a teljes felépülése minden bizonnyal hosszú időt vehet majd igénybe. Felesége beszámolója szerint Kurtis Blow-t már haza is engedték, hogy családja körében lábadozhasson. A rapper korábban három műtéten is átesett, 2016-ban például szívmegállás miatt hajtottak végre életmentő beavatkozást rajta.

Kurtis Blow munkássága megannyi okból is történelmi jelentőségű: több mint 40 évvel ezelőtt, 1979-ben leszerződtette a Mercury Records, ezzel ő lett az első rapper, aki országosan meghatározó zenei kiadóhoz került. Egy évvel később jelent meg debütáló kislemeze, a Christmas Rappin’, melyből 400 ezer példány kelt el, ezzel pedig instant karácsonyi klasszikussá vált. De még a hiphop univerzum első aranylemeze is az ő nevéhez fűződik, 1980-ban a The Breaks című EP-je érte el ezt a státuszt.

[vembed youtube=”sO7L7wRaWK4″ ]Pályafutása során összesen tíz LP-t adott ki, az elmúlt időszakban pedig az ebben a hónapban megnyitó, New York-i hiphop múzeum körül tevékenykedett.

(via)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés