Kövess minket

Aztaa

Sikeresek voltak az MDMA orvosi felhasználású tesztjei

poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedők hamar kigyógyultak a betegségükből.

Megosztva

Forrás:

Már eredményei is vannak azoknak a teszteknek, melyek az MDMA poszttraumás stressz szindrómára (PTSD) gyakorolt jótékony hatásait kutatja. A kísérletekben résztvevők nagy része pozitív eredménnyel zárta a teszteket.

A jelentkezők 8x 1 órás tesztben vehették részt, melynek során különböző mennyiségű MDMA-t kaptak.

A kutatók a tesztek elvégzése után egy évvel ismét megvizsgálták a kísérletekben résztvevő 22 veterán katonát, a három tűzoltót, és az egy rendőrt, hogy még mindig küzdenek-e a PTSD-vel, 16-an a 26-ból teljesen meggyógyultak. Vélhetően a dózistól is függhetett a siker, hisz azok, akik 75g, vagy 125g mennyiséget kaptak, inkább kigyógyultak a PTSD-ből, mint akik csak 30-at.  

A résztvevők amúgy negatív élményekről is beszámoltak, idegesség, álmatlanság, fejfájás, izomfeszültség, egyesek pedig öngyilkos gondolatokra panaszkodtak. Ezek elmúltak egy idő után. 

Dr. Allison Feduccia vezette azt a tudóscsoportot, akik a kaliforniai kutatást végezték, ő kifejezetten sikeresnek nevezte a teszteket, de figyelmeztetett, hogy senki se próbálja meg saját magát kikúrálnia a PTSD-ből, utcai eki segítségével. A kutatás több millió dolláros magán támogatást kapott, többek között egy Bitcoin milliárdostól is.

(Mixmag)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés