Kövess minket

Hiphop

Siska Finuccsi szerint Lil G egy senkiházi, nyíregyházi takonylány, aki ne gondolja magáról, hogy ő a rap zene itthon

Durván beszólt a tatabányai MC egy interjúban.

Megosztva

Forrás:

Siska Finuccsi nagyon nem szereti Lil G-t és a zenéjét, ennek pedig nemrég keményen hangot is adott.

A tatabányai rapper még március végén, Dunaújvárosban adott interjút a Free Da Mic nevű Youtube csatornának, Tkyd-del az oldalán, itt hangoztak el az elég súlyos kijelentések a 17 éves lány felé. A beszélgetésben szó esett az SF Projekt turnéról, mely idén negyedszerre zajlik, de a két vendég kezdeteiről, és hip-hoppal való megismerkedéséről is esett jó pár szó. Természetesen feljött Siska következő, Consummatum est című lemeze is, mely amúgy már előrendelhető, mivel megjelenik fizikai formátumban is.

Az album után jött szóba Lil G, pontosabban a tavaly év végén ellőtt „Én vagyok a RAP” című Instagram posztja, melyből akkora felháborodás lett, hogy még az amúgy öntörvényű lány is inkább visszatáncolt belőle, és átírta a posztját. Siska szerint Lil G sosem volt és nem is lesz rap, és még egyetlen egy száma sem volt értékelhető, majd hozzáteszi, hogy már el is felejtette őt a közönség. Tkyd eközben a tisztelet hiányát emelte ki a mai előadóknál, mint mondta több fiatal feltörekvő meredek monológokat nyomott le az arcába, azt nem fejti ki, mit mondtak, és kikről van szó. Végül hozzáteszi, hogy Lil G azért sikeres, mivel van rá igény itthon.

A Youtube-on milliós nézettségeket hozó Lil G Insta Story-ban válaszolt, mint írta a „az én vagyok a rap” duma csak egy vicc volt, és habár tiszteli az elődöket, ő senkinek sem fog „becsicskulni”.

Forrás:

A teljes interjút alább lehet csekkolni, a Lil G-ről szóló rész a 20. perctől indul.

[vembed youtube=”JY9MQedCXcM” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés