Kövess minket

Hiphop

Snoop Dogg megható beszédével iktatták be Tupacot a Rock & Roll Hírességek Csarnokába

Snoop a legnagyobb rappernek nevezte a hiphop legendát.

Megosztva

Forrás:

Felemelő hangulatban iktatták be Tupac Shakurt a Rock & Roll Hírességek Csarnokába pénteken, a brooklyni Barclays Centerben. A ceremónián beszédet mondott Snoop Dogg, és Alicia Keys Pac több számát is előadta.

Sokak emlékében már csak egy urbánus szuperhősként él Tupac, pedig ő mindig is tudta, hogy csak egy az emberek közül. Ettől a ténytől soha nem ijedt meg, sőt, büszkén vállalta” – kezdte Snoop a beszédét. „Pac mindig is felvállalta az életét jellemző ellentmondásokat, bizonyítva ezzel, hogy nem csak egy karakter volt egy kitalált képregényből. Embernek lenni azt jelenti, hogy sok minden jellemez minket egyszerre” – folytatta, utalva 2Pac sokak szemében Messiásként megjelenő karakterére. 

[vembed youtube=”TVzbapajkbI” ]Snoop emellett a valaha élt legnagyobb rappernek nevezte 2Pac-ot, és azt is elmesélte, hogy 1993-ban, mikor egy Los Angeles-i rap buliban megismerte a legendát, pont tőle kapta élete első füves cigijét. Ezután még elpoénkodott azon, hogy igen, Tupac a felelős a nagy fűszeretetéért. 

A beszéd után Alicia Keys az Ambitionz Az A Ridah és a Changes című számokat énekelte el, Snoop segítségével. Habár nem az eseményen történt, de a TMZ kérésére Ice Cube is kommentálta a beiktatást. Szerinte Tupac nem biztos, hogy örülne az eseménynek, és hozzátette, hogy a hiphopnak is kell egy saját Hírességek Csarnoka.

[instagram]BSm0kBrjkur[/instagram]

[twitter]https://twitter.com/OooLaLaBlog/status/850528674839482370[/twitter]

[instagram]BSm1BP_FGXy[/instagram]

(via Fader, Pitchfork)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés