Kövess minket

Bulvár

Snoop Dogg úgy találkozott először Madonnával, hogy 2Pac füvet hozott neki egy forgatásra

Snoop megszorult, Pac azonnal jött a segítséggel, és hozta az akkori csaját is.

Megosztva

Forrás:

Snoop Dogg volt a szókimondó Howard Stern Show legutóbbi vendége még kedden, és amellett, hogy ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy hatalmas forma, beszélt a március közepén megjelent gospel albumáról, a “Bible of Love“-ról, és a jelenleg futó projektjeiről is. A rádióműsorba ezen kívül rengeteg sztorizgatás is belefért, Snoop például elmesélte, hogy egyszer annyit tépett barátja és műsorvezetőtársa, Martha Stewart mellett, hogy a szakácskönyveiről ismert nő totál bekészült. Később így állt kamerák elé, de nem volt para, Snoop szerint így is profin lenyomta a kötelezőt.

Persze nem Snoopról lenne szó, ha ez lett volna az egyetlen füves története. Felidézte a pillanatot, mikor először szívott színtisztán füvet, azaz bluntot. A rapper korábban csak jointokat vett a szájába, az első, dohány nélküli cigijét 2Pac adta a kezébe.

“2Pac már előttem is adott ki zenéket. A Digital Undergrounddal volt, akik ha jól emlékszem ’91-ben nyomták. Az én első számom Dr. Dre-vel a “Deep Cover” volt, az ’92-ben jelent meg. A Poetic Justice film forgatásának záróbuliján találkoztuk először. Akkori csajommal érkeztem meg a buliba, és már ment a rappelgetés a színpadon. 2Pac is rappelt, fogtam egy mikrofont én is, és elkezdtem szövegelni, egy idő után még egy kis rapcsata is kialakult közöttünk. Miután lejöttünk a színpadról kezet fogtunk és így indult a barátság” – mesélte Snoop, akinek ezután lehengerlő élményben volt része, ugyanis 2Pac megkínálta egy blunttal. 

“Korábban csak jointokat szívtam, 2Pac kínált meg életem első bluntjával. Mikor beleszívtam csak annyit tudtam mondani, hmm ennek csodás íze van.”

A barátság tehát megköttetett, Tupac pedig még szívességeket is tett Snoopnak. Egy másik sztorijában arról mesélt, miként segítette ki Pac, miközben Madonnával is megismertette.

Van egy történetem abból az időszakból még mielőtt Pac a Death Row-nál kötött volna ki, mikor még csak spanok voltunk. New York-ban voltam az SNL forgatásán, ő pedig felhívott, hogy mi pálya velem. Mondtam, hogy itt vagyok egy forgatáson, és nincs nálam fű. Akkoriban nem volt olyan könnyű szerezni a keleti oldalon, mint manapság. Pac csak annyit mondott, ne aggódj tesó, ott leszek pár percen belül. Eltelt egy kis idő, és tényleg megjelent a forgatáson, de nem volt egyedül, hozta magával Madonnát is. Az ember eljött egy zacsi fűvel és Madonnával, én meg ránéztem, ő vissza rám, és csak annyit mondtam, oh váó, itt van Madonna.”

Snoop hozzátette, hogy soha senkinek nem mesélte még el ezt a sztorit.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.